Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Létszámleépítés a szlovén Gorenjénél
No menu items!

Létszámleépítés a szlovén Gorenjénél

A szlovén Gorenje új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat elbocsájtja 325 alkalmazottját – közölte a helyi sajtó. A szakszervezetet kellemetlen meglepetésként érte a bejelentés.

Zan Zeba, a szakszervezet elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: azokat a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottakat bocsátják el, akikkel a vállalat tavaly határozott időre kötött munkaszerződést.

“Az optimista bejelentések után, miszerint az új tulajdonos növelni fogja a termelést és új munkahelyeket teremet, kellemetlen meglepetésként ért minket a hír” – mondta, majd hozzátette, hogy kevesebb dolgozóval nehéz lesz elérni a kitűzött célokat.

Denis Ostir, a Gorenje vállalat szóvivője elmondta: nem hosszabbítják meg a most lejárt szerződéseket, mert azok szezonális szerződések voltak, amelyek gyakoriak egy vállalat működésében. Szavai szerint a vállalatnak alkalmazkodnia kell az ügyfelek igényeihez és a kereslet szezonális trendjeihez. Ugyanakkor jelezte, hogy a Gorenje új gyár létrehozását és évente egymillió tévékészülék gyártását tervezi, valamint 300-400 új munkahelyet hoz létre. Folyamatban van az ehhez szükséges dokumentáció beszerzése – tette hozzá.

Sajtóértesülések szerint azért váltak feleslegessé munkahelyek Szlovéniában, mert a Gorenje tavaly év végén termelése egy részét a szerbiai Valjevóban működő gyárába költöztette át.

A Hisense tavaly vette meg a Gorenje részvényeinek 95,42 százalékát, 293 millió euróért.

A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly év elején jelezte, hogy stratégiai partnert keres.

A Gorenje 2017-es profitja 84 százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt.

A kínai vállalat kötelezte magát, hogy megőrzi a Gorenje márkanevet és megtartja az alkalmazottakat. A szlovéniai cég lesz a Hisense fő európai kutatási és fejlesztési, valamint termelési központja. Az új tulajdonos a felvásárlást követően kivezette a Gorenje részvényeit a tőzsdéről. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.