Hirdetés
Kezdőlap Budapest Magánegészségügy - Budapest. Új szolgáltató nyílt, hárommilliárdos befektetéssel
No menu items!

Magánegészségügy – Budapest. Új szolgáltató nyílt, hárommilliárdos befektetéssel

Hárommilliárd forintos beruházással új magánegészségügyi szolgáltató központ nyílt Budapesten, a Wáberer Medical Centerben (WMC) a mintegy 30 féle szakorvosi ellátás és a műtéti szolgáltatások mellett specializált központokat is létrehoztak.

Wáberer György

A főváros XII. kerületében 2500 négyzetméteren kialakított központban teljes képalkotó és labordiagnosztikai eszközpark, két műtő és 15 ágyas fekvőbeteg részleg várja a betegeket – mondta az intézményt bemutató sajtótájékoztatón Wáberer György, a WMC névadó tulajdonosa.

A logisztikai iparágból ismert nagyvállalkozónak 70 százalék körüli tulajdonrésze van a központban. Mint mondta, a beruházást 1 milliárd forintos saját tőkéből és 2 milliárd forintos hitelből valósították meg. A tervek szerint két éven belül az árbevétel elérheti az évi 2,5-3 milliárd forintot, és 10 éves megtérülést várnak. Magánbetegekre és vállalati megbízásokra számítanak, közfinanszírozott ellátást nem nyújt a WMC – közölte.

Wáberer György elmondta: fontos, hogy a betegek a lehető legrövidebb úton érhessék el azt az ellátást, amire szükségük van, ez a WMC üzleti modelljének egyik alapja. Kiemelte emellett a prevenciós szemlélet erősítését, példaként említette, hogy kedvező árú szűrési csomagokat kínálnak majd a fiataloknak.

Közfinanszírozott ellátást nem nyújt a WMC

Mári Róbert, a WMC ügyvezető igazgatója a magyar magánegészségügyi piacon egyedülállónak nevezte az intézményben kialakított Walk-in Centert, ahol bejelentkezés nélkül kaphatnak azonnali ellátást az akut betegséggel vagy sérüléssel érkező betegek. A központban rendelkezésre áll az azonnali betegellátáshoz szükséges infrastruktúra, szakorvosi és diagnosztikai háttér.

Nemcsak ellátják, de intézményen belül a megfelelő specialistához is irányítják betegeket. Az ügyvezető igazgató úgy fogalmazott, ezzel elkerülhető a magánegészségügyben is gyakori “bolyongás a rendszerben“, nem a betegnek kell eldöntenie, milyen szakorvoshoz forduljon. Mári Róbert szerint ez az ügyfélbarát megközelítés versenyelőnyt biztosíthat számukra a hazai magánegészségügyi piacon.
A hatékony betegirányítás szempontjából ugyancsak fontosnak nevezte, hogy a 2500 négyzetméteres budai központban végeznek el minden vizsgálatot és kezelést.

A központ az év elején indította az első rendeléseket, a koronavírus-járvány miatti leállás után már teljes üzemben dolgozik.

A WMC-n belül működik a Wáberer Ortopédiai és Mozgásszervi Centrum (WOC), amelynek specialistái az esetlegesen szükséges műtéti beavatkozások után a rehabilitációs időszakban is végigkísérik a különféle mozgásszervi problémákkal hozzájuk forduló betegek gyógyulását. A napokban kezdte tesztüzemét a WMC másik specializált központja, a Wáberer Kardiológiai Centrum.

A WMC-ben 70 főállású és közreműködő orvos dolgozik, közülük 15-en külföldről költöztek haza.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.