Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Nyugati vita - Profitmaximalizálás vagy társadalmi felelősségvállalás?!
No menu items!

Nyugati vita – Profitmaximalizálás vagy társadalmi felelősségvállalás?!

Társadalmi felelősségvállalás vagy profitmaximalizálásEgyre több nyugati kormány írja jogszabályba, hogy a cégeknek társadalmi célokat is követniük kell. Topmenedzserek sokasága támogatja a szemléletváltás. Szavakban. Mégsem e szerint cselekednek. A kritikusok szerint a társadalmi célok kitűzése és a cselekvés azok elérése érdekében a demokratikusan választott kormányok joga és kötelessége.  

A szavakat nem követik tettek

A világ egyik legnagyobb élelmiszerkonszernje, a Danone 2020. januári közgyűlése elsöprő többséggel fogadott el egy irányelvet ’Vállalat társadalmi misszióval’ címmel. Ezzel az első tőzsdei cégként tett eleget a francia Gazdasági és Pénzügyminisztérium ’Akcióterv a növekedésért és a vállalatok átalakításáért’ elnevezésű rendeletének. Bruno Le Maire, a szakminiszter által többször korszakos jelentőségűnek nevezett iránymutatás szerint a gazdasági szereplőknek a jövőben társadalmi célokat is követniük kellene, mint például az egészség- és a környezet védelme, valamint az erőforrások felelős felhasználása.

Danone lesz az első tőzsdén jegyzett társaság, amely 2019 -ben elfogadta a francia jog által létrehozott „Entreprise à Mission” modellt (…) hogy felügyelje környezetvédelmi, társadalmi és társadalmi céljainak előrehaladását.

A Danone cégcsoport vezetője, Emmanuel Faber, akit a sajtó rendszeresen az ’emberközpontú és környezettudatos cégvezető’ eposzi jelzőivel illet, akkor vált sztárrá, amikor 2019-ben lemondott a cégének évi 1,2 millió euróba kerülő neki járó privát nyugdíjbiztosításáról. Reputációja tovább növekedett, amikor kiderült, hogy irodájában függ a világhírű fotográfus, Lee Jeffries egy hajléktalanról készült alkotása függ. Majd, amikor a világcég részvényesei előtt 2020 nyarán

bejelentette, hogy ’emberközpontú és a környezetvédelmet szem előtt tartó’ konszerné átalakítja a Danone-t.

Így nagy volt a meglepetés, amikor 5 hónappal később 2.000, köztük 500 franciaországi álláshely felszámolását jelentette be a világcég, az 1919 óta tartó cégtörténet legnagyobb elbocsátási hullámát. A kiváltó ok a Danone részvényárfolyamának folyamatos esése volt a megelőző hónapokban. A pandémia nem játszhatott benne szerepet, az ugyanis még növelte is az élelmiszerkonszern bevételét. „Én se tudok azon változtatni, hogy a profit alapvető fontosságú egy vállalat számára” – magyarázta a döntést Faber.

Mások se jobbak

Társadalmi felelősségvállalás: Larry Fink CO2 mentes gazdaságot prédikált, kőolajba invesztált
Larry Fink CO2 mentes gazdaságot prédikált, kőolajba invesztált

„Tegyünk többet a társadalomért!” – hívta fel topmenedzser kollégáit 2021 elején Larry Fink, a világ egyik legnagyobb alapkezelője, a BlackRock vezetője. Síkra szállt a CO2-mentes gazdaságért is, miközben a BlackRock 2020-ban 85 milliárd dollárt invesztált kőolajtermelő cégekbe.

Szintén csak kinyilatkoztatás maradt a Business Roundtable felhívása a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáért. „A részvényeseknek nem járhat jobb elbánás, mint az alkalmazottaknak” – állt a dokumentumban.

A befolyásos lobbi szervezet soraiba Fink mellett olyanok tartoznak, mint az Amazon alapító-elnöke, Jeff  Bezos és a JP Morgen bankházat 15 évig vezető Jamie Dimon.

„A jó vezető a dolgozókba invesztálja a legtöbbet. Az elégedett munkaerő a siker biztos receptje”

– monda az elkötelezett kapitalista hírében álló Dimon az állásfoglalás kapcsán.

„A gazdaság van az emberekért, és nem az emberek a gazdaságért” – tette hozzá a tengerentúlon szokásos pátosszal.

Az állam nem kér a felelősségből

Bruno Le Maire a párizsi repülőteret privatizál ígéret fejébe

Ellentmondásosak a kormányzati célkitűzések és tettek is. A francia Gazdasági Minisztérium említett akciótervében szerepel a még megmaradt állami vállalatok privatizációját is. „Fejfájás nélkül adjuk magánkézbe a párizsi repülőteret, ha a vásárló hitet tesz a társadalmi felelősség mellett” – magyarázta Bruno Le Maire, miért nem lát ellentmondást.

Hasonló elveket fogalmazott meg a korábbi brit miniszterelnök, David Cameron. „A társadalmi feladatokat adni a magáncégeknek nem lappangó szocializmus” – mondta a konzervatív kormányfő 2006-ban egy vállalati lobbi szervezet közgyűlésén. „Ha a cégek önként fogalmaznak meg és teljesítenek társadalmi és környezeti célokat, nincs szükség állami szabályozásra.”

Nincs új a nap alatt

A magángazdaság társadalmi felelőssége az USA-ban az ’50-es évektől téma. Ekkortól általános a legnagyobb, hogy kisszámú, sokszor ugyan ahhoz a családhoz tartozó tulajdonos helyett pénzügyi befektetők kezében van a nagyvállalatok részvényeinek többsége. A patriarchák helyét menedzserek foglalták el a vezetői székekbe.

Howard Bowen: a nem tulajdonos cégvezetők az össztársadalmi érdekekért dolgozhatnak

Lehet-e jó vezető, aki nem tulajdonos, és így a részvényárfolyam növekedésén keresztül közvetlenül nem részesül a cég sikerében? – tették fel a kérdést közgazdászok. „Igen! Éppen azért, mert nem tulajdonos, képes valamennyi csoport, így a dolgozók érdekeit is figyelembe venni és a céget össztársadalmi érdekekre tekintettel vezetni” – adta meg a választ Howard Bowen, a kor meghatározó közgazdásza.

A ’60-as évek végén, a polgárjogi mozgalom hatására sosem látott társadalmi nyomás alá kerültek a vállalatok. Tömegek keltek fel az ellen, hogy döntő hatásuk van a gazdasági, politikai és társadalmi folyamatokra, miközben csak a profitmaximalizálást tartják szem előtt.

Milton Friedman a neoliberalizmus főideológusa

„A vállalatok legfontosabb társadalmi feladata a nyereségük maximalizálása” – írta Milton Friedman ’70-ben a New York Timesban publikált értekezésében. „Az által tehetnek a legtöbbet az emberekért, hogy gazdasági növekedésről gondoskodva megteremtik állam szociális kiadásainak forrását” – vélte a Nobel-díjas közgazdászlegenda, a neoliberalizmus főideológusa. „A létező szocializmus bizonyítja, hogy az állam és a vállalatok feladatainak összekeverése csődhöz vezet.”

Némileg más okokból, de szintén elutasította a társadalmi célokért aktív vállalat gondolatát a Rockefeller Brothers Fund (RBF) ’60-as elemzése. Az alapító okirata szerint „egy igazságos világért és a fenntartható fejlődésér” küzdő alapítvány tanulmánya szerint,

„aki a cégeknek kormányzati feladatokat akar adni, megfeledkezik arról, hogy a tulajdonosok érdekében és utasítására tevékenykedő szervezetek, tehát választói kontroll nélkül döntenék el, milyen társadalmi célokat követnek”.

Nem tökéletes, de több mint a semmi

A francia akcióterv kritikusai is elismerik annak történelmi jelentőségét: elsőként került be egy piacgazdaság polgári törvénykönyvébe, hogy a gazdasági társaságoknak „tekintettelek kell lenniük tevékenységük szociális és ökológiai kihatásaira”.

Jean-Philippe Denis

Jean-Philippe Denis, az Université Paris-Saclay vállalatgazdász professzora szerint azonban látni kell, hogy az elv megszegése nem jár büntetőjogi következményekkel a menedzserekre nézve. Szerinte ezért akceptálta a Munkaadók Szövetsége, a Medef az új rendeletet.

Semmi sem elég

„Ha nagyobb felelősségvállalást követelünk a vállalatoktól, beismerjük, hogy a kormányok nem voltak képesek alapvető feladatuk ellátására, a jövedelmek szociális szempontú újraosztására” – nyilatkozta az akcióterv körüli vitával összefüggésben Jean-Charles Simon, a vezető francia befektetési tanácsadó cég, a ETF Patrimoine vezetője. Hozzátéve, hogy szerinte a cégek sosem lesznek képesek eleget tenni a közvélemény és a politika elvárásának. „Ha a kisujjukat nyújtják, az egész karjuk fog kelleni.”

Erre az egyébként baloldali Le Monde Diplomatique (LMd) hozott fel egy példát. Amikor a Danone vezetője lemondott a nyugdíj-előtakarékosságáról a világ legjelentősebb, civil szervezeteket tömörítő szövetsége, az Oxfam új követeléssel állt elő: az osztalék maximalizálására hívta fel a Danone-t, egyúttal egy szociális és ökologikus célokra felhasználható alap létrehozását követelte, amelybe a felső határ feletti nyereségrész kerülne.

Demokratikus deficit

A neoliberális Simon úgy érvel, leginkább azért van a vállalatok társadalmi felelőssége ellen, mert antidemokratikusnak tartja azt:

a parlamentek feladata társadalmi kérdésekről dönteni, nem pedig a gazdasági társaságok részvényesi közgyűléseinek, illetve menedzsmentjeinek.

Hasonló véleményen van az egykori Clinton-adminisztráció munkaügyi minisztere, a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt Robert Reich is. Szerinte a vállalatoknak társadalmi felelőssége a munkaügyi szabályokat betartásában és az adófizetésben áll. A társadalmi célok kitűzésé és a cselekvés azok elérése érdekében a demokratikusan választott kormányok joga és kötelessége.

Petrus Szabolcs

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.