Hirdetés
Kezdőlap Hírek Öröklési jog - tévhitek. A házastárs körül van a legtöbb félreértés
No menu items!

Öröklési jog – tévhitek. A házastárs körül van a legtöbb félreértés

Sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra, élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban. Alig harmaduk tudja például, hogy nem feltétlenül örököl mindent a házastárs, ha az elhunytnak nem születtek gyermekei – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara felméréséből.

A házastárs öröklésére vonatkozó szabályok a polgári törvénykönyvről szóló 2013-as törvény hatálybalépésével megváltoztak, és az új szabályokat sokan nem ismerik.

A válaszadók többsége például tévesen azt gondolta, a vagyon fele a házastársat illeti, és csak a másik felén osztoznak az elhunyt leszármazói. Ezzel szemben a törvény szerint az elhunyt házastársa és gyermekei – beleértve az előző házasságból vagy házasságon kívül született gyerekeket is – egyenlő arányban osztoznak a hagyatékon.

Van azonban egy kivétel: a csak az elhunyt tulajdonában lévő, de házastársával közösen lakott ingatlant és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat kizárólag a leszármazók öröklik, de a házastársnak holtig tartó haszonélvezeti joga lesz rajtuk.

Ha az elhunytnak nem született gyermeke, nem feltétlenül a házastársra száll a teljes vagyon, ugyanis a közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat az özvegy örökli, de a hagyaték többi részén fele-fele arányban osztozik házastársa szüleivel.

A teljes vagyont végrendelet nélkül csak akkor örökölheti a túlélő házastárs, ha az elhunytnak se gyermekei, se szülei nem élnek.

A közjegyzői kamara felméréséből az is kiderül: a lakosság kevesebb mint fele tudja, hogy az élettársak nem törvényes örökösei egymásnak, vagyis végrendelet hiányában semmit sem örökölnek párjuk vagyonából. Így előfordul, hogy sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hiába éltek együtt akár 15-20 évet az élettársukkal, hiába született közös gyermekük, ettől nem válnak egymás törvényes örökösévé.

A házastárssal ellentétben az élettársnak a közösen lakott lakáson sem lesz haszonélvezeti joga, így az örökösök törvényesen kiköltöztethetik az ingatlanból. Az élettársak úgy gondoskodhatnak párjukról, ha egymás javára végrendelkeznek vagy közjegyzőnél élettársi vagyonjogi szerződést kötnek.

A kötelesrész a leszármazónak, a házastársnak vagy a szülőnek járó minimum részesedés. A kötelesrész csak annak az örökösnek nem jár, akit érvényesen kitagadtak. Ennek szigorúan meghatározott törvényi feltételei vannak, egy nézeteltérés vagy megromlott viszony nem adhat alapot a kitagadásra.

A közjegyzői kamara több mint 2300 választ összesítő online felmérésében vizsgálta a magyarok házastársakra, leszármazókra, élettársakra vonatkozó törvényes örökléssel kapcsolatos jogi ismereteit.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.