Hirdetés
Kezdőlap Agrár Pest megye. Kétmilliárdból épülnek és újulnak meg piacok
No menu items!

Pest megye. Kétmilliárdból épülnek és újulnak meg piacok

Húsz Pest megyei település több mint 2,2 milliárd forintot nyert el élelmiszerpiac építésére és fejlesztésére  – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A Pest megyei kompenzációs program keretében 2018. június végén megjelent pályázati kiírás célja a helyi termelők és élelmiszer-kiskereskedők számára a helyben történő értékesítés feltételeinek megteremtése és javítása volt, amely így erősíti a helyi gazdaságot, élénkül a település kereskedelme, bővülnek a település szolgáltatásai, a településen élők kevesebb utazással, kényelmesebben, szebb környezetben juthatnak hozzá egészséges, jó minőségű élelmiszerhez – emelte ki a PM államtitkára az MTI-nek.

Rákossy Balázs kifejtette: Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg új piac esetén 150 millió, meglévő piac fejlesztésekor 100 millió forint volt. Az önkormányzatok szakmailag jól előkészített, megalapozott fejlesztési igényekre reagáló projektekkel pályáztak, ezért minél nagyobb arányú támogatásuk érdekében az eredeti 2 milliárd forintos keretet a tárca további közel 250 millió forinttal emelte meg.

A nyertes pályázatok keretében tizenkét településen létesítenek új piacot, és további nyolc településen valósul meg a működő helyi piac bővítése, korszerűsítése, felújítása. A támogatás célja elsősorban piaci árusítóhelyek létesítése, fejlesztése és a piaci infrastruktúra kiépítése. A tervezett beruházások eredményeként közel 60 ezer négyzetméter piacterület épül vagy újul meg, több mint 500 új elárusítóhelyet hoznak létre, további 400-at pedig korszerűsítenek, felújítanak – ismertette az államtitkár.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.