Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Szlovákia. Közel egymillióan a szegénységi küszöb alatt
No menu items!

Szlovákia. Közel egymillióan a szegénységi küszöb alatt

Mintegy 900 ezren élnek Szlovákiában a szegénységi küszöb alatt, és számuk a koronavírus-járvány miatt újabb 30 ezerrel emelkedhet – derül ki egy szlovák befektetési tanácsadó cég elemzéséből.

Szlovákiában jelenleg a szegénységi küszöb egy egyszemélyes háztartás esetében havi 373 euró (mintegy 130 ezer forint) bevétel, egy két felnőttből és két 14 év alatti gyermekből álló háztartás esetén pedig havi 780 euró (mintegy 273 ezer forint).

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) aktuális adatai szerint a családok 16 százalékát, vagyis minden hatodik embert érint az 5 és fél millió lakosú Szlovákiában az a tény, hogy a szegénységi küszöb alatti bevételből kell élnie.

A FinGO befektetési tanácsadó cég elemzése szerint annak kockázata, hogy a szegénységi küszöb alatti bevételből kell élniük, a munkanélküliek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében a legnagyobb.

A szegénységi küszöb alatt élő szlovákiai állampolgárok mintegy felének jelzálog- vagy más hiteltörlesztési részlet, illetve lakbér- és közműdíj-elmaradásai vannak.

Nem engedhetik meg maguknak azt sem, hogy évente egyszer szabadságra elutazzanak, vagy legalább minden második nap húst vagy halat fogyasszanak.

A tanácsadó cég egy másik, szintén ezen a héten nyilvánosságra hozott elemzésében arra mutatott rá, hogy az elmúlt tíz évben az európai uniós országok közül Szlovákiában emelkedett a leggyorsabban az az összeg, amelyet egy háztartásban a havi bevételből élelmiszer-vásárlásra fordítanak. Tavaly átlagosan bevételei 17 százalékát költötte élelmiszerre egy család.

Az elemzésben közölt adatok szerint az 508 millió lakosú Európai Unióban (EU) jelenleg 53 milliónyian élnek az – országonként változó bevételt jelentő – szegénységi küszöb alatt. Arányuk az EU-n belül Bulgáriában a legmagasabb (38,9 százalék) , utána Románia (35,7 százalék), illetve Görögország (34,8 százalék) következik.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.