Hirdetés
Kezdőlap Hírek Szmog-díj jöhet Bukarestben
No menu items!

Szmog-díj jöhet Bukarestben

Kitiltaná Bukarest központjából a környezetszennyező autókat, az Euro 3-as és a nem a román fővárosban forgalomba helyezett kocsikat pedig csak környezetvédelmi matricával engedné az utakra a főpolgármester.

Gabriela Firea

Gabriela Firea tervei szerint a határozatot 2020. január 3-ától léptetnék életbe. A más megyékben, vagy országokban forgalomba helyezett autók csak egy Oxigen B elnevezésű elektronikus matrica beszerzése esetén hajthatnak majd be Bukarestbe. A napi matrica árát 10 lejben (690 forint) az éves matricáét pedig 1900 lejben állapítanák meg.

A főpolgármester kitiltaná Bukarest központjából az összes olyan járművet, amelynek a légszennyezési besorolása nem éri el legalább az Euro 3-as szabványt. Az Euro 3-as autók csak egy Oxigen C elnevezésű matricával közlekedhetnének majd a központban, amelyet egy hónapra 75 lejért, egy évre pedig 900 lejért válthatnak ki.

Firea szerint Bukarest a hatodik legszennyezettebb levegőjű város az Európai Unióban, ahol –  a fővárost körülölelő Ilfov megyével együtt – 1,6 millió autó szerepel a gépjármű-nyilvántartóban.

Két éve a román környezetvédelmi minisztérium is még azt tervezte, hogy németországi mintára környezetvédelmi matrica-rendszert vezetne be a nagyvárosokban, de az elképzelést azóta sem váltották valóra. 2017 februárjától a román kormány eltörölte a környezetvédelmi illetéket, ami korábban megnehezítette a környezetszennyező autók forgalomba helyezését.

Romániában több mint hatmillió autó van forgalomban ezek háromnegyede tíz évnél régebbi gyártású jármű.

Románia 2007-es uniós csatlakozása óta különböző – a gépkocsi korától vagy környezetszennyezési paramétereitől függő – adónemekkel és illetékekkel próbálta elejét venni annak, hogy az Európai Unió autótemetőjévé váljék, de a regisztrációs adó vagy környezetvédelmi illeték minden eddig kipróbált változatáról kiderült, hogy sértik az uniós jogot, és a román államnak vissza kellett fizetnie a járművek forgalomba íratásakor beszedett illetéket.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.