Hirdetés
Kezdőlap Agrár Szüretelik a pesti fiatalok kedvelt szőlőfajtáját
No menu items!

Szüretelik a pesti fiatalok kedvelt szőlőfajtáját

A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével megkezdődött a szüret Magyarországon és ezzel az északi féltekén is – mondta Varga Máté, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője a Somogy megyei Ordacsehiben.

A Csabagyöngyéből szeptemberre bor lesz. Kép: MTI/Varga György

A Balatonboglári borvidékhez tartozó településen szüretelt hibrid szőlőfajtából reduktív eljárással készülő könnyed, gyümölcsös és leginkább a budapesti régióban élő fiatalok körében kedvelt bor palackjai várhatóan már szeptember elején a boltok polcaira kerülnek.

Ordacsehi és környéke a Csabagyöngye legnagyobb termőterülete, innen a Varga Pincészet idén mintegy félszáz termelőtől 300 ezer kilogramm szőlőt vásárol fel, amit badacsonyörsi központjában dolgoz fel – jegyezte meg az ügyvezető a Balaton Agrár Zrt. 4 hektáros Csabagyöngye-ültetvényén.

Varga Máté elmondta, hogy az idei szüret a tavalyinál három héttel, az átlagosnál pedig egy héttel később kezdődött, mert a megszokottnál hidegebb, esős májusi időjárás kedvezőtlenül befolyásolta a szőlő fejlődését.

A 180 embert foglalkoztató Varga Pincészet 200 hektáron gazdálkodik, tavaly a badacsonyörsi és az egri borvidéken lévő feldebrői telephelyén 20,5 millió kilogramm szőlőt dolgozott fel és 14 millió palack bort értékesített.

A Csabagyöngye után az Irsai Olivér szürete következik, ebből a fajtából 5 településen ezer tonnát szednek le.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.