Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Tulajdonost cserélt a Budapesti Erőmű
No menu items!

Tulajdonost cserélt a Budapesti Erőmű

A magyar-francia CHP Energia Zrt. megvette a Budapesti Erőmű Zrt.-t, amely a fővárosban három erőművet üzemeltetve termeli meg Budapest teljes távhőigényének 60 százalékát. A vételárról nem közöltek információt.

A Budapesti Erőmű 1997-ig a magyar állam tulajdonában állt, majd a privatizációs eljárás során a FORTUM-TOMEN finn-japán konzorciumhoz került, 2001-ben a francia EDF vásárolta meg a konzorciumtól, 2015-ben pedig eladták a cseh EP Energy csoportnak.

A Budapesti Erőmű a főváros legjelentősebb energiatermelője, amely három korszerű, kombinált ciklusú gázturbinás erőművet üzemeltet Kelenföldön, Kispesten és Újpesten.

A cég a Főtáv Zrt. legnagyobb távhő-beszállítója, Budapest távhőigényének csaknem 60 százalékát termeli meg, amellyel mintegy 144 ezer háztartásban közel 500 ezer embert szolgál ki. Emellett a 396 megawatt beépített villamos-energia kapacitása révén előállított áram országos piaci részesedése meghaladja a 3 százalékot.

A kelenföldi erőmű. Kép forrása: budapestieromu.hu

A Budapesti Erőmű Zrt. 2019-ben 60,2 milliárd forintos árbevételt ért el és 220 főt foglalkoztat.

A tulajdonosváltás sem a megszokott működésben, sem a munkatársi állományban nem jelent majd változást, a CHP Energia a Budapesti Erőmű Zrt. munkavállalóit teljes létszámban integrálja, valamint működési engedélyeit, folyamatban lévő szerződéseit is átveszi – közölték.

A Budapesti Erőmű vezérigazgatói feladatait Palkó György, a Veolia Energia Magyarország Zrt. vezérigazgatója látja el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.

Félmillió felett a Határtalanul programban részt vevő diákok száma

A mostani tanévben közel kétezer pályázat érkezett, és azért, hogy minden diákcsoport el tudjon jutni kirándulásra, a rendelkezésre álló keretet 1,8 milliárd forintra egészítették ki.

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

A szakember hangsúlyozta, hogy a feszes munkaerőpiac miatt a hazai gazdaságnak várhatóan hosszú távon is szüksége lesz vendégmunkásokra.

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.