Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Windisch László: a vártnál jobbak a tavalyi gazdasági adatok
No menu items!

Windisch László: a vártnál jobbak a tavalyi gazdasági adatok

Windisch László. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb gazdasági mutatói: a GDP 7,1 százalékkal bővült, a GDP-arányos államadósság nagyot csökkent és a költségvetési hiány is várhatóan kisebb lesz az előre jelzettnél – mondta a KSH elnökhelyettese.

Windisch László az MTI-nek elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal márciusban megerősítette a korábbi, első becslésében szereplő, 2021-es éves GDP-adatot. Ezek szerint tavaly 7,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ez pedig kimagasló érték, hiszen Magyarországon sosem mértek még ilyen magas növekedést. Az Európai Unió tagállamai között is figyelemre méltó, az EU-átlagnál lényegesen magasabb, a tagállamok sorában a hetedik legmagasabb ez az eredmény – hangsúlyozta.

Megjegyezte, érdemes a tavalyi növekedést nem csak a szokásos módon, az egy évvel korábbi adatokhoz hasonlítani, hiszen a járvány miatti gazdasági visszaesés különböző módon érintette az egyes országokat, és így jelentős a bázishatás a 2021-es számokban. Szükséges emiatt a tavalyi gazdasági teljesítményt az utolsó járvány előtti évvel, 2019-cel is összemérni – mutatott rá az elnökhelyettes.

Magyarország ebben az összehasonlításban is kiemelkedően teljesített, tavaly már a 2 százalékot is meghaladta a 2019-es GDP-hez mért bővülés, ezzel szintén az EU hetedik legjobb eredményét érte el Magyarország – mondta Windisch László.

A szakember szerint ez komoly teljesítmény, mivel a 27 tagállam átlaga 0,9 százalékos csökkenés, az eurót használó országok átlaga pedig 1,4 százalékos csökkenés 2019-hez képest.

A V4 országok közül csak Lengyelország 3,1 százalékos növekedése haladja meg a magyar értéket. Csehország és Szlovákia még nem tudta elérni korábbi, 2019-es gazdasági teljesítményét – tette hozzá. A tagállamok közül kilencben még nem érte el a gazdasági kibocsátás szintje a vírusjárvány előtti időszakét, és 4 tagállamban a 2019-hez mért növekedés 1 százalék alatti. A számok szerint kifejezetten sikeres volt tehát Magyarországon a gazdasági válságkezelés – mutatott rá a KSH elnökhelyettese.

A KSH ezen a héten, pénteken hozza nyilvánosságra az EDP jelentést a kormányzati szektor tavalyi éves egyenlegéről és adósságáról. Már most látható, hogy a magasabb GDP mindkét mutatót kedvezően érinti – mondta. A GDP-arányos hiány 7 százalék alatt maradhatott, az államadósság pedig a GDP 77 százaléka alá csökkenhetett. Ez az elmúlt 10 év második legnagyobb mértékű GDP-arányos adósságcsökkenése, tavaly a GDP közel 3 százalékával tudta Magyarország mérsékelni adósságát. Pontos és hivatalos számok a pénteki EDP jelentésben olvashatók – hívta fel a figyelmet a szakember.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.