Hirdetés
Kezdőlap Hírek Tisza-tó. Hét tóparti település szabadstrandja újul meg
No menu items!

Tisza-tó. Hét tóparti település szabadstrandja újul meg

Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el – jelentette be a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke Abádszalókon.

Piroska Miklós

Piroska Miklós sajtótájékoztatón elmondta: a támogatói okiratok aláírása megtörtént, illetve folyamatban van. A települések – Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána –  önkormányzatával a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Zrt. írta alá vagy fogja aláírni a támogatói okiratot, egységesen, településenként 100 millió forint támogatási összeggel.

Ismertetése szerint a Tisza-tó és az azzal földrajzilag szorosan egybefonódó Hortobágy térségébe mintegy 10 milliárd forint irányul turizmusfejlesztésre. Emellett további 2,83 milliárd forint jut integrált térségi szintű termék- és szolgáltatásfejlesztésre, amelyből a Tisza-tó horgászturisztikai fejlesztésére 330 millió forintot nevesített a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térséget létrehozó, 2017-es kormányhatározat.

A Tisza-tavi térségben az országos átlagot jóval meghaladó ütemben, több mint 20 százalékkal bővült a kereskedelmi vendégéjszakák száma 2017-ben, a további bővülést azonban Piroska Miklós szerint hátráltatja a minőségi szálláshelyek korlátozott kapacitása. Mint mondta, ezen némileg enyhít majd, hogy a Kisfaludy program panziófejlesztési pályázatain több térségi szálláshely is sikeresen pályázott kapacitásbővítésre, fejlesztésre.

Kovács Sándor országgyűlési képviselő az eseményen a Tisza-tavat Magyarország legdinamikusabban fejlődő régiójának nevezte. A 2017-es kormányhatározatban nevesített fejlesztési projektek közül megemlítette egyebek mellett a Tisza-tavi kerékpározás infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztését célzó, 21 települést érintő projektet, köztük a 28 kilométeres Hortobágy-Tisza-tó élménykerékpárutat 5 tematikus pihenőhellyel. Tisza-tavi tematikus szigeteket alakítanak ki és fejlesztik a vízi sétányokat, tanösvényeket Poroszlón, Tiszafüreden és Sarudon. Az Óhalászi-sziget fejlesztésével pedig 2020-ban kezdődik a cölöpházas élményfalu kialakítása.

Kovács Sándor az MTI jelentése szerint kiemelte, a Terület- és településfejlesztési operatív program turizmusfejlesztésre fordítható forrásai, valamint további költségvetési forrásból finanszírozott beruházások is erősítik a térség versenyképességét, és javítják turisztikai vonzerejét.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett