Kisebb a külker aktívuma

Az ipar és a szolgáltató szektor jól teljesített 2018 első öt hónapjában, a külkereskedelem mérlege kedvező, de aktívuma csökkenést mutat.

Csath Magdolna közgazdász szerint évek óta bővül a szolgáltatások teljesítménye Magyarországon, mostanra a teljes gazdaságban négyszer akkora az értéke, mint az iparnak – mondta az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI

Az ipar is jól teljesített az első öt hónapban, és pozitív mérleget hozott. Ennek egyik leghangsúlyosabb részét, a járműipart külön kiemelte, megjegyezve, hogy Magyarországon elsősorban német vállalatok gyártanak járműveket, így a német gazdasági helyzet jelentős hatással van rájuk.

A külkereskedelem kapcsán megjegyezte, ugyan az export többletet mutat, de ez csökkent, annak hátterében az állhat, hogy nőtt az import aránya a fogyasztás bővülése miatt.

Magyarország és a nem uniós államok kereskedelme esetében egyébként az látszik, hogy az import van túlsúlyban, így ezen a területen még van mit tenni – fogalmazott a szakértő.