Tömeges rosszullét. Két óvoda zárva tart, vizsgálat indult

A lábatlani Zengő Óvoda és Bölcsőde. Fotó: labatlan.hu

Tömeges rosszullét miatt zárva tart két óvoda a Komárom-Esztergom megyei Lábatlanban. Az eset hátterében ételmérgezés állhat.

Ráczné Fülöp Erzsébet, az intézmény vezetője elmondta: a lábatlani Zengő Óvodába és tagintézményébe járó gyermekek és a dolgozók közül 80-an, valamint több szülő is rosszul lett szombat reggelre, ezért hétfőre szünetet rendeltek el.

Tájékoztatása szerint a rosszullét a gyermekek és a dolgozók felét érintette.

A vezető hozzátette, többen arra gyanakodtak, hogy az étel okozta a tüneteket, de ez nem egyértelmű. Olyanok is megbetegedtek ugyanis, akik nem kerültek kapcsolatba az étellel, illetve azok között is vannak tünetmentesek, akik abból fogyasztottak.

Az óvodában jelenleg az egészséges dolgozók fertőtlenítenek és a tiszti főorvos állásfoglalásától teszik függővé a további intézkedéseket.

Az MTI információi szerint a megyei tiszti főorvos vizsgálatot kezdett az intézményekbe ételt szállító vállalkozásnál.