Tőzsde – Vegyesen nyitott New York, csökkent az olaj ára

Alig mozdultak az indexek a nyitásban hétfőn a New York-i tőzsdéken.

A befektetők optimizmusát megerősítette, hogy biztató hírek érkeztek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások alakulásáról. Növelte a kockázatvállalási hajlandóságot, hogy Mnuchin amerikai pénzügyminiszter azt mondta, reményei szerint végső fázisba érkeztek a megbeszélések és lehetséges, hogy további személyes találkozókra már nem is lesz szükség. Ugyanakkor többnyire erősen elmaradtak a várakozásoktól az eddig jelentő bankok eredménybeszámolói.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,07 százalékkal csökkent, az S&P 500 viszont 0,03 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,10 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben.

Pénteken erősödéssel zárt New York. A DJIA 1,03 százalékkal, az S&P 500 0,66 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,46 százalékkal emelkedett.

Az olajpiacon megszakadt az áremelkedés, miután olyan hírek terjedtek el, hogy Oroszország kiszáll a termeléscsökkentési megállapodásból. Az áresést azonban fékezte a globális kínálat szűkössége, az amerikai szankciók szigorítása Irán és Venezuela ellen.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 59 centtel 63,30 dollárra csúszott le. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 60 centtel, 70,95 dollárra csökkent.

A dollár gyengült. Az euró kora délután 1,1313 dollár körül forgott a reggeli 1,1298 dollárral szemben.

Az arany ára egyhetes mélypontra csökkent, miután az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról érkező biztató hírek csökkentették az arany, mint alacsony kockázatú befektetési eszköz iránti keresletet. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1286,38 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,2 százalékkal alacsonyabban, mint előző este. (MTI)