Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitott New York, drágult az olaj
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitott New York, drágult az olaj

Vegyesen mozogtak az indexek hétfőn a nyitás után a New York-i tőzsdéken.

A befektetőket megörvendeztette, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi megbeszélések lendületet kaptak azáltal, hogy Washington a külföldi beruházásokat szabályozó új beruházási törvényt készül előterjeszteni, amely Kína számára is elfogadható. A DJIA továbbra is nyomás alatt van a Boeing gyengélkedése miatt, a repülőgépgyártó papírja újabb 2 százalékot esett. Alátámasztja az részvényárfolyamokat az is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan nem szigorít monetáris politikáján.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,17 százalékkal csökkent, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe viszont 0,16 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,17 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben.

Csütörtökön vegyesen zárt New York. A DJIA 0,03 százalékkal emelkedett, az S&P 500 viszont 0,08 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,16 százalékkal csökkent.

Az olaj drágult. Az OPEC és a hozzá csatlakozott országok termelésének visszafogása, a venezuelai szállítások akadozása, a  robusztus kínai kereslet és az iráni kínálat várható további csökkenése felhajtotta a jegyzéseket. Erős támasza volt az áraknak, hogy Szaúd-Arábia jelezte, hogy az OPEC-nek és a vele együttműködő olajexportőröknek (röviden OPEC+) április után is fenn kellene tartaniuk a termeléskorlátozást.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 5 centtel 58,57 dollárra ment föl. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 20 centtel, 67,36 dollárra nőtt.

A dollár árnyalatnyit gyengült, miután a befektetők úgy vélik, hogy a Fed e heti ülésén nem szigorít monetáris politikáján, és nem emeli a kamatokat. Az euró kora délután 1,1345 dollár körül forgott a reggeli 1,1322 dollárral szemben.

Az arany drágult, miután a piacon általános a vélemény, hogy a Fed nem fogja erősíteni a dollárt, és így nem tereli az amerikai valuta felé a pénzeket. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1304,81 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal magasabban, mint előző este. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.