Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Űrturizmus - Nyáron tehet űrutazást a Virgin milliárdos vezére
No menu items!

Űrturizmus – Nyáron tehet űrutazást a Virgin milliárdos vezére

Négy-öt hónap múlva, lehetőleg az első holdraszállás 50. évfordulóján akar űrutazást tenni saját űrhajóján Richard Branson brit milliárdos, a Virgin Galactic űripari vállalkozás vezetője. 

Az Apollo-11 amerikai űrhajó asztronautái 1969. július 20-án léptek a Hold felszínére, elsőként az emberiség történetében.

Branson már többször bejelentette első űrutazásának tervezett időpontját, amely eddig mindig elhalasztottak. Egy washingtoni rendezvényen az űripari nagyvállalkozó azt mondta, hogy immár csaknem teljesen befejeződtek az előkészületek, júliusig elvégzik a szükséges számú próbarepülést. A következő tesztrepülés időpontját február 20-ra tűzték ki.

Branson szerint az előkészületekben az hozott fordulatot, hogy cégének SpaceShipTwo utasszállító űrhajója tavaly decemberben végrehajtotta a földi légkör és a világűr határát elérő első sikeres próbarepülését, több mint 80 kilométeres magasságba emelkedve.

Az üzletember azt mondta, hogy havonta 35 millió dollárt költ űripari vállalkozására, amelybe egy korábbi közlése szerint 2000 óta már több mint egymilliárd dollárt fektetett.

Branson cége, a Virgin Galactic a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos Blue Origin nevű cégével verseng a lehetőségért, hogy fizető turistákat reptessen a világűrbe. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.