Hirdetés
Kezdőlap Hírek Varga: 2018-ban tovább erősödött a magyar gazdaság
No menu items!

Varga: 2018-ban tovább erősödött a magyar gazdaság

Idén tovább erősödött a magyar gazdaság, bővült a hazai gazdaság teljesítménye, a harmadik negyedévben 5,2 százalékos volt a bővülés – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten újságíróknak.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a gazdaság növekedésében két húzóerő játszik szerepet: a fogyasztás és a beruházások növekedése, a fogyasztás bővülését idén a bérek jelentős növekedése alapozta meg, a beruházási ráta pedig 20 százalék fölötti szintet ért el.

Az infláció – bár voltak évközbeni kilengések – 3 százalék alatt marad az év egészét tekintve, a fegyelmezett államháztartási politikának köszönhetően pedig az államháztartási deficit a GDP-hez mérten, uniós szemléletben 2,4 százalék alatt marad idén – mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter szerint az ipar is jól teljesített ebben az évben, az ipari ágazatok közül a járműipar, a vegyipar, és a gyógyszeripar igen jó eredményeket mutatott fel.

Varga Mihály rámutatott: az építőipar idén kiugró teljesítményt ért el, az első tíz hónapban több mint 20 százalékkal bővült, ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy egyre többen veszik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt.

Jelezte: a fogyasztás azért bővülhetett nagyon jelentősen, mert a reálkeresetek is mintegy 9 százalékkal bővültek az idén.

Varga Mihály szerint minden remény megvan arra, hogy 2019-ben is 4 százalék körül bővül majd a hazai gazdaság.

Jövőre is folytatódik az adócsökkentés, az adózás terén a kis- és középvállalkozások terheinek újabb könnyítése várható, az adózásban további egyszerűsítésekre lehet számítani. Emellett 2019-ben több ezer család fog jobb adófeltételekkel adózni, a kétgyermekes családok adókedvezményei bővülnek jövőre – mondta Varga Mihály az MTI beszámolója szerint.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.