Hirdetés
Kezdőlap Hírek Varga Mihály a versenyképességről és a növekedés feltételeiről
No menu items!

Varga Mihály a versenyképességről és a növekedés feltételeiről

A munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni, mondta Varga Mihály a Portfolio Budapest Economic Forum nevű konferenciáján. A pénzügyminiszter “Versenyképesség és növekedés” című bevezető előadásában többek között arról beszélt, hogy hol vannak még tartalékok a munkaerő piacon.

A munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni – fejtette ki.

A munkaadóknak 2019. január elsejétől semmilyen közterhet nem kell majd fizetniük a nyugdíjasok foglalkoztatása után.

Varga elérhető célnak nevezte, hogy elérjük Csehország foglalkoztatási szintjét, az 500 ezerrel  nőhetne a munkában állók száma. Az országban már 80 ezerre rúg a bejelentett üres állások száma.

A miniszter arról is beszélt, hogy a versenyképesség-javulás érdekében a különböző állami ráfordításokat tovább kell mérsékelni, akár létszámcsökkentéssel.

Varga Mihály szerint, ha gyorsan használjuk fel az uniós forrásokat, megnő annak a veszélye, hogy később más növekedési forrást kell találnunk, ezért fontos kérdés, hogyan javítható Magyarország tőkevonzó képessége.

A beruházások ütemét fenn kell tartani, a mostani 25 százalék körüli beruházási ráta kell a tartós növekedéshez.

Elmondása szerint a kormány azt szeretné, ha a technológiai fejlesztéseket hozó beruházások bővülnének. Cél a magas hozzáadott értékű beruházások számának növelése. Szükség van az ipari termelés diverzifikációjára – hangsúlyozta. Jelenleg az autóipar uralja az ipari termelést, és ez sérülékennyé teheti az országot.

El kell érni az ipar földrajzi diverzifikációjának javulását, támogatni kell azokat a beruházásokat, amelyek oda irányulnak, ahol még a közmunka uralja a foglalkoztatást.

A pénzügyminiszter az eredmények közé sorolta, hogy a vállalati szektor a nettó megtakarítói pozícióból újból nettó hitelfelvevő lett. Az tekinthető normális folyamatnak, ha a cégek beruháznak – magyarázta -, de ennek előfeltételéül a kormánynak rendeznie kellett viszonyát a bankszektorral, aminek eredményeként egyebek mellett csökkent a bankadó mértéke, és nőtt a bankok hitelezési tevékenysége.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.