Hirdetés
Kezdőlap Autóipar ZalaZONE - Orbán: Zalaegerszeg felkerült az autóipar térképére
No menu items!

ZalaZONE – Orbán: Zalaegerszeg felkerült az autóipar térképére

Zalaegerszegről úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínéről – jelentette ki Orbán Viktor a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában.

A tesztpálya 45 milliárd forintos kormánytámogatással épült fel - mondta Orbán Viktor. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt. azüzlet.hu
A tesztpálya 45 milliárd forintos kormánytámogatással épült fel – mondta Orbán Viktor. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, hogy nemcsak mi látjuk magunk előtt ezt a jövőt, de a nagy nemzetközi cégek vezetői, a befektetők, a kutatók, az innovációval foglalkozó szakemberek is, akik már most dolgoznak a tesztpályán, és a jövőben is jelen lesznek itt. “Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel” – fogalmazott.

A nyugat-európai országok szerencsések, mert gazdagok és nagy iparvállalataik vannak, a gazdasági fejlődés pedig általában a nagy ipari cégek döntései szerint halad előre. “Mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek”, ezért mi mindig szegényebbek voltunk, a cégeink is sokkal kisebbek, ezért, ha csak a cégeink fejlesztésére várunk, sokkal lassabb lenne a fejlődés, akkor ez a tesztpálya sem épült volna meg – emelte ki a kormányfő.

Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja (…), hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője”, de kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért szánt a kormány 45 milliárd forintot erre a beruházásra – mondta a miniszterelnök.

Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel - fogalmazott a miniszterelnök. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt. azüzlet.hu
Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel – fogalmazott a miniszterelnök. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az építkezés és a kutatási tevékenység egyszerre zajlik, és az első ütem gyakorlatilag önálló beruházásnak tekinthető. Hozzáfűzte, hogy a még formálódó elképzelések szerint egy harmadik fázisa is megvalósul majd ennek a nagyberuházásnak.

A miniszterelnök Zalaegerszeg közössége és a városvezetés pozitív, szorgalmas hozzáállását dicsérte, amivel megragadták a lehetőségét a gazdasági fejlesztéseknek. A zalai megyeszékhelyen néhány év alatt négyezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékos, és a város nagyon komoly fejlesztéseket tudott elindítani a Modern Városok Program keretében is – sorolta.

Úgy vélekedett, hogy a város szerves fejlődésen megy keresztül, komoly regionális központ lesz Horvátország, Szlovénia és Ausztria közelségében.

A kormányfő a hétvégén esedékes európai parlamenti választásokkal kapcsolatban azt mondta: azért kampányol, hogy meggyőzze az embereket arról, “ne tekintsenek erre a választásra úgy, mint egy távoli, messze Európában történő dologra”, mert ez az ő választásuk, ez Magyarországról szól, a magyar emberek üzenetét kell most elküldeni Brüsszelbe. “Nem vagyok annyira optimista, mint a mérések”, mert szép időben az embereket nehezebb bevonni a politikába, de szeretné meggyőzni őket arról, hogy ez egy nagyon fontos választás lesz – fogalmazott.

A még formálódó elképzelések szerint egy harmadik fázisa is megvalósul majd a beruházásnak. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

“Nem mindegy, hogy Európa élén bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetők állnak majd”, nem mindegy, hogy a magyar kormánynak milyen a súlya Brüsszelben, mert a választás a kormányokat is megerősíti, vagy gyengíti. A magyar kormánynak sem mindegy, milyen választási eredmény lesz – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az Európai Tanácsban, ahol a miniszterelnökök vannak, “ott lesz súlya és lesz következménye annak, hogy hogyan döntenek egy-egy országban a választópolgárok”, mert ennek a választásnak az eredményeképpen egy-egy miniszterelnök, egy-egy ország meggyengülhet, vagy megerősödhet. “Nekünk az az érdekünk, hogy mi erősek legyünk Brüsszelben, ehhez pedig kellenek az emberek, kell az ő támogatásuk, a szavazatuk” – zárta a tévéinterjút Orbán Viktor. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.