Hirdetés
Kezdőlap Hírek 1200 kilométernyi közút újul meg
No menu items!

1200 kilométernyi közút újul meg

Százhatvan milliárd forintos hazai és uniós forrásból csaknem 1200 kilométernyi mellékút, főút és autópálya rendbetétele kezdődött meg az idén – mondta hétfőn Körmenden a Rába-parti várost átszelő 8-as számú főút felújított belterületi szakaszának ünnepélyes átadásán Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

A magyar költségvetés az uniós támogatásoknál nagyobb részt vállal az útfelújítások finanszírozásából is, 106 milliárd forintot a magyar állam biztosított a komplex útfelújítási program során.

Körmenden 823 millió forintos beruházás után a város legforgalmasabb kétszer két sávos  belterületi útja újult meg, kapott teljesen új, megerősített burkolatot, ezen az úton haladhatnak át jelenleg a rábafüzesi határátkelőhely felé és az abból az irányból érkező járművek.

Mosóczi László emlékeztetett: már épül az M8-as út Körmend-Rábafüzes közötti szakaszának 29 kilométeres szakasza, amely szavai szerint 2021 elejére készül el.

Szólt arról is, hogy előkészítés alatt áll a Szombathely-Kőszeg és Szombathely-Egyházasrádóc közötti szakaszok fejlesztése, szintén zajlik felsorolása szerint az M8-as gyorsforgalmi út M7-Dunaújváros-Kecskemét közötti szakaszainak előkészítése is.

A közlekedés fejlesztéséért felelős minisztérium az államtitkár szavai szerint minden erőforrást mozgósít az alsóbbrendű utak felújítása és karbantartása érdekében, így 2010 óta több mint háromezer kilométernyi 4-5 számjegyű útszakasz újult meg a Magyar Közút beruházásában.

Mosóczi László közölte: a kormány a Magyar falvak program keretében rendelkezésre álló mintegy 150 milliárd forint harmadát a kistelepüléseket érintő mellékúthálózat fejlesztésére kívánja fordítani, és az útdíjbevételek jelentős részét is erre a célra költik majd el – jelentette az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.