Kezdőlap Turizmus 16 pontos turisztikai akcióterv, érkezik a digitális SZÉP-kártya
No menu items!

16 pontos turisztikai akcióterv, érkezik a digitális SZÉP-kártya

A turizmus fejlesztését célzó 16 (14+2) pontos deregulációs csomagot terjesztett elő a nemzetgazdasági tárca a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen – mondta a nemzetgazdasági miniszter

A turisztikai szektor nagyon jól teljesít, a GDP-n belül eléri a 12 százalékot, az adóbevételek több mint 10 százalékát adja, a cél ugyanakkor a bürokrácia csökkentése, az ágazat versenyképességének növelése, ezért a 33 tagszervezettel rendelkező Turisztikai Tanácsadó Testület elkészítette a további fejlesztést szolgáló csomagját. Az új 14+2 pontos turisztikai akciótervvel a kormánynak az a célja, hogy a bürokráciacsökkentés mellett a turisztikai ágazat versenyképességét növelje.

A csomag része egyebek mellett a rövid távú lakáskiadás szabályozása (a kormány csak a fővárosban változtat, vidéken nem lesz Airbnb-szabályozás), a felszolgálási díj maximálása, az idegenvezetési tevékenység átfogó szabályozása, a digitális SZÉP-kártya fejlesztése, és a tervek szerint kivezetik a légitársaságokat terhelő szén-dioxid-adót – ismertette a miniszter.

A rövid távú lakáskiadással kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a kormány csak Budapesten változtat, vidéken nem lesz Airbnb-szabályozás.

A kormány egyetért a többi tagszervezettel abban, hogy moratórium legyen az új engedélyek kiadására, miközben az adókat érdemes megemelni.

A deregulációs csomag része a rendőri jelenlét fokozása a fővárosi bulinegyed területén, ahol 48-ról 58 járőrre emelnék a létszámot, és e helyszínen létrejönne egy önálló rendőrörs.

A falusi turizmust erősítené a gazdasági épületek magánszálláshelyként történő hasznosítása, ez elsősorban a pajtákat, pincéket érintené.

Módosulna a szálláshelyeken üzemelő medencék személyes felügyeletének szabályozása, vagyis a húsz főnél kisebb méretű medencék esetében nem lenne kötelező úszómester alkalmazása, őt kiválthatnák a helyi dolgozók, illetve a kamerás felügyelet.

A készpénzmentes borravalóra vonatkozó pénzügyi szabályozás értelmében minden banknak kötelező lesz valamilyen megoldást adni a vendéglátóipari hely számára, hogy a borravalót adómentesen lehessen adni. A felszolgálási díjat 12 százalékban maximálnánk – ismertette a nemzetgazdasági miniszter.

Nagy Márton szerint segítenék a hivatásturisztikai (elsősorban a gyógyászati és orvosszakmai) rendezvények szervezését azzal, hogy ha például külföldi konferenciaszervező cég hoz tető alá ilyen rendezvényt, a költések biztosítására a minimálbér 5-ről 15 százalékára, 39 ezer forintra emelkedjen a meghívottak támogatására adható összeg.

A csomag része, hogy – az szja-törvény módosításával – az állatkerti belépő az adómentes béren kívüli juttatások közé kerülne.

Átfogó szabályozás készül az idegenvezetési tevékenységre vonatkozóan. A miniszter ismertetése szerint jelenleg 20 ezer idegenvezető rendelkezik kártyával, miközben mintegy 3000-4000 aktív csak közülük, ezért felül kell vizsgálni, kinek adható ilyen kártya, ki végezhet ilyen tevékenységet, és milyen tudással. A Budapestre érkező turisták számának emelkedésével a kereslet növekedni fog – jegyezte meg.

Fontos, hogy kialakítsuk az idegenvezetés tudásmegújító képzését, ennek része az oktatás, a tananyagok meghatározása, de az is, hogy az engedéllyel rendelkezőnek a jövőben időről-időre vizsgáznia kell“- mondta a miniszter.

Szólt arról is, hogy a jövőben digitális, applikációs SZÉP-kártyát vezetnek be, továbbá, hogy az éttermeknek nem mindig lesz kötelező parkolóhelyeket biztosítaniuk, és az NTAK attrakciók közé kerülhetnek új szereplők (például az Országház, egyházi műemlékek, a Bazilika, a sikló, a kisvasút).

A tervek szerint január 1-től kivezetik a légitársaságokat terhelő széndioxid-adót – mondta a miniszter.

A Budapest Airport új kezekben van, versenyképességének növelése kiemelten fontos. Ehhez kapcsolódik a gyorsforgalmi út felújítása, a repülőtér fejlesztése, hiszen ez az ország kapuja” – tette hozzá a tárcavezető.

A csomag plusz két pontjának egyike az élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó vendéglátó tájékoztató anyagok készítése. Ennek lényege, hogy az MTÜ bevezet egy kiskönyvet, amely leírja, milyen munkavégzés során milyen jogszabályoknak kell megfelelni.

A másik plusz pont arról szól, hogy a termálvíz kísérőgáz jövedéki adóját megszüntetik, amennyiben azt nem használják kereskedelmi célokra.

Szó van a QR-kódos fizetési rendszer magyarországi kiépítéséről, ami komoly lökést adna a Kínából érkező turizmus számára.

Elmondta azt is, hogy a kínai elektromos autókra meghozott európai uniós szankciókról szóló döntés megalapozottságát megkérdőjelezi, hogy azt csupán tíz tagország támogatta, öt ellenezte, tizenkettő pedig tartózkodott a szavazásnál. “El kellene kerülni a kereskedelmi hidegháborút, a gazdasági semlegesség, az összekapcsolódás és az együttműködés felé kellene menni”.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.