HirdetésHirdetés

Havi cikkek: November, 2018

Az MKIK a versenyképességet kisebb és egyszerűbb adóval javítaná

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) többek között az adózás feltételeinek egyszerűsítését indítványozta a kormány előtt lévő versenyképességi javaslatban, az újítás pedig a kamara felfogásában adócsökkentéssel is járna,

Eltérő vélemények. Elemzők a foglalkoztatási kilátásokról

Az elemzők némiképp eltérően vélekedtek arról, hogy a munkaerőpiac jelenlegi szerkezetében elérkezett-e a teljes foglalkoztatás, vagy tér van-e a foglalkoztatási ráta további javulására, több százezer további új álláshely betöltésére. 

EY: a gazdaság további növekedésére számít a cégvezetők többsége

A világgazdaság növekedési lehetőségeit és a magyar gazdaság kilátásait is optimistán ítélik meg  a gazdasági döntéshozók - derül ki az EY legfrissebb tőkebizalmi barométeréből.

Civil pénzügyekre 40 millió forintot szán a kormány

A kormány 40 millió forintos keretösszeggel indított pályázati lehetőséget a lakosság pénzügyi tudatosságát erősítő civil szervezeteknek.

Határzár alatt az Ungvár-Felsőnémeti és a kisbereznai közúti átkelő

Két határátkelők lezárásával továbbra is akadályozzák Kárpátalján a Szlovákiában irányuló forgalmat a tüntetők

Hét új befektetési alap a Budapesti Értéktőzsdén

Hét tőzsdén kereskedett befektetési alappal (ETF), továbbá hat európai részvénnyel bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alternatív piaca (BÉTa piac) - közölte a tőzsde.

Moszkva elleni szankciók. Az USA szigort követel Európától

Egyesült Államok a Moszkva elleni szankciók szigorúbb betartását várja az európaiaktól - jelentette ki sajtóértekezletén Heather Nauert külügyi szóvivő. 

Pókhálók a bejgli fölött. Bezáratta a Nébih a cukrászdát

Hámló falak, pókhálós, poros mennyezet, beázott raktár, rozsdás állványok, piszkos ruhában dolgozó munkások. Elképesztő körülményeket találtak a fővárosi cukrászdában a Nébih ellenőrei. Azonnal bezáratták a Filatorigát közelében működő üzemet.

Földforgalmi törvény – nem lesz hatósági ár, fellebbezni pedig lehet

Győrffy Balázs cáfolta, hogy a parlament előtt fekvő módosító javaslat elfogadásával megszűnne a fellebbezési lehetőség, és azt is, hogy "hatósági árat" vezetnének be a termőföldre.

Ítélet. A gödöllői gázoló jogerősen 11 év 8 hónap börtönt kapott

Jogerősen 11 év 8 hónapra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki miközben megpróbálta eltulajdonítani áldozata autóját, halálra gázolta a kocsi tulajdonosát a fiatal nőt, a Turay Ida Színház 24 éves munkatársát.

Az EU kutatás-fejlesztésben világelsőségre tör

November 27-én Brüsszelben rendezték meg az Európai Unió tizenkettedik tematikus konferenciáját, amelynek középpontjában az uniós kutatás-fejlesztés állt. A EU számos tagországából érkeztek előadók, kutatómunkájuk eredményeit ismertették.

Ború és hideg jön

Kedden borult lesz az ég, összességében több helyen várható gyenge csapadék; délkeleten, keleten eső, északon, északnyugaton havazás, másutt eső, havas eső, havazás egyaránt előfordulhat.

Az öngyilkosok országa lett Amerika?

Világszerte csökken az öngyilkosságok száma, egyedül az Amerikai Egyesült Államokban nem - állapítja meg a The Economist statisztikai adatok alapján készült elemzésében.

Visszaveti az olajkitermelőket a hordónkénti 50 dolláros vételár

Az elemzői várakozások ellenére az olajár nemhogy a várt 100 dollárt nem érte el mindeddig, de pillanatnyilag annak a fele. Messzemenő következményekkel.

A Ryanair hat új járatot indít Budapestről a nyáron

Hat új útvonalat nyit a 2019-es nyári menetrendi időszakban a Ryanair ír diszkont légitársaság Budapestről Bariba, Cagliariba, Riminibe, Corkba, Sevillába és Thesszalonikibe, és két új Boeing 787-800-as érkezik a ferihegyi bázisra.

Nagy István: a vidék és a vidéki gazdálkodók sikerességének záloga az összefogás

Magyarországon 2015 vége óta több mint száz újonnan alakult, több ezer taggal rendelkező szövetkezet kérte termelői csoportként elismerését. Nagy István agrárminiszter szerint ez kevés. Azt mondta: a rendszerváltás előtti és az azt követő negatív tapasztalatok nem segítették a szerveződések újjáalakulását, pedig a vidék sikere az összefogáson múlik.

Így sportol ma Magyarország

Az Intersport felmérése szerint honfitársaink 61,6%-a tekinti élete fontos részének az aktív sportot, és 14,8%-a mondja azt, hogy az aktív sport meghatározó és nélkülözhetetlen az életében. A megkérdezettek fele kizárólag vagy többségében egyedül sportol. A legtöbben bicikliznek, sokan túráznak és kocognak.

Bizonytalan jövő. Feszítő erők rángatják a nyersolaj árát

Az olajpiaci és ezzel az üzemanyag árak közeljövőjét alapvetően meghatározza, hogy december eleji ülésükön miként döntenek az OPEC tagállamok és Oroszország képviselői. A piac a kitermelés csökkenését várja, de a Khashoggi gyilkosság kapcsán magát politikailag kiszolgáltatott helyzetbe lavírozó Szaúd-Arábia miatt még az olajpiac összeomlása sem kizárt

Szétcsúszható IKEA étkezőasztal. Visszahívás

Visszahívja az IKEA a Glivarp elnevezésű meghosszabbítható étkezőasztalt, miután több olyan esetről értesült, hogy az asztal hosszabbító eleme kijött a sínből és leesett.

Korrupció. Őrizetbe vették a lengyel bankfelügyelet lemondott elnökét

Őrizetbe vette a korrupció elleni lengyel hivatal (CBA) Marek Chrzanowskit, a lengyel bankfelügyelet (KNF) két héttel ezelőtt lemondott elnökét - jelentette a PAP hírügynökség.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább