Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág 2500 új légiutas-kísérőt vett fel az idén a Wizz Air
No menu items!

2500 új légiutas-kísérőt vett fel az idén a Wizz Air

A Wizz Air 2500 új légiutas-kísérőt vett fel az év első kilenc hónapjában; a vállalat célja, hogy 2030-ig munkavállalói száma elérje a húszezret – tájékoztatta a légitársaság.

Jelenleg a cégnek csaknem 7000 munkavállalója van, közülük több mint 2000 pilóta, és csaknem 4500 légiutas-kísérő. A járvány miatt 2020-ban dolgozóik 19 százalékát bocsátották el, de ma már 2500-zal többen dolgoznak a Wizz Airnél, mint a válság előtt – közölték.

A légitársaságnak 16 országban van bázisa, ezekbe az országokba toboroznak új kollégákat. Magyarországon az idén száznál több új légiutas-kísérőt vettek fel.

Ebben az évben a vállalat több mint 600 pilótával növelte a létszámot. Magyarországon várólista van a pilótáknak, ezért  előbb egy külföldi bázison kezdenek az újonnan felvettek, csak később kerülhetnek át a budapesti, illetve debreceni bázisra.

Az év hátralévő részében is érkeznek új repülőgépek a légitársasághoz, így folyamatosan bővítik csapatukat, az idén még több mint 450 embert terveznek felvenni.

Jelenleg ezret meghaladó útvonalat üzemeltet a Wizz Air, 54 ország több mint 200 városát érintve. A flotta most 171 Airbus A320ceo, A321ceo, A320neo és A321neo típusú repülőgépből áll, ezek átlagéletkora kevesebb mint öt év. A tervek szerint légitársaság repülőgépeinek száma 2030-ra eléri majd az 500-zat.

A WizzAir diszkont légitársaság az idén márciussal zárult 2021-2022-es pénzügyi évét 642,5 millió euró veszteséggel zárta, az előző évi 576 millió eurós veszteség után.

Bevétele több mint kétszeresére, 1,66 milliárd euróra bővült az előző évi 739 millió euróról. A légitársaság adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) vesztesége 19 millió euróra csökkent az előző évi mínusz 182,8 millió euróról.

A 2021-2022-es pénzügyi évében a WizzAir 27,1 millió utast szállított, szemben az előző évi 10,2 millióval. (Wizz Air,)

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Első ultragyors elektromos töltők Budán és Szegeden

Az OMV új elektromos töltőt telepített a fővárosi Szilágyi Erzsébet fasori és a szegedi Dorozsmai úti töltőállomásán, a készülékek 250 kilowatt (kW) összteljesítményű ultragyors töltők, amelyeken két töltőcsatlakozó áll az autósok rendelkezésére.

Az új piac új lehetőségeket jelent a közösség számára

A Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv részeként a 2023-2027 közötti időszakban is kiemelten támogatja a kormány a helyi termelők piacra jutásának elősegítését, a helyi alapanyagok felhasználását és így a helyi gazdaság fejlesztését.

Kis emelkedéssel zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,56 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 58 010,99 ponton zárt pénteken.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.