Hirdetés
Kezdőlap Mozaik A Daimler jelentősen növelte nyereségét tavaly, az idén nevet vált
No menu items!

A Daimler jelentősen növelte nyereségét tavaly, az idén nevet vált

A Deimler Mercedes-Benz névre vált Kép/Forrás: yahoo

A Mercedes-Benz autókat is gyártó Daimler nyeresége nőtt tavaly, jól reagált a pandémia okozta nehézségekre.

A cég adózott eredménye 3,6 milliárd euró lett 2020-ban, jóval meghaladta az egy évvel korábbi 2,4 milliárd eurót, a részvényarányos eredmény 2,22 euróról 3,39 euróra emelkedett.

A Daimler kamat- és adófizetés előtti (EBIT) nyeresége 53 százalékkal, 6,6 milliárd euróra ugrott a 2019. évi 4,3 milliárd euróról.

Ola Källenius

Ola Kaellenius, a Daimler elnöke szerint a pandémia egyfajta stresszteszt volt minden vállalat számára gyakorlatilag az összes ágazatban, amit cége sikeresen vett.

A Daimler tavalyi bevétele 154,3 milliárd euró volt, 11 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 172,7 milliárd eurónál. A cég tavaly 2,84 millió járművet gyártott, 15 százalékkal kevesebbet a 2019. évi 3,34 milliónál.

A Daimler elnöke azt mondta, a vállalatvezetés a részvényesek március végi közgyűlésén 1,35 euró osztalék kifizetését javasolja az egy évvel korábbi 0,90 euró után.

A Daimler csütörtökön megerősítette azt a tervét, hogy még az idén leválasztja és önálló vállalatként a frankfurti tőzsdére viszi haszongépjármű-gyártó érdekeltségét, amelynek a többségi tulajdonosai a Daimler részvényesei lesznek.

A cég egyben bejelentette azt a tervét, hogy átnevezi magát, új neve Mercedes-Benz lesz, a névváltoztatásra “alkalmas időben kerül sor”.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett