Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A fővárosé a BDK Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft.
No menu items!

A fővárosé a BDK Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft.

fotó: Mészáros Cecília

A Budapesti Közművek megvásárolta az E.ON 50 százalékos tulajdonrészét a BDK Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft.-ben (BDK), ezzel a főváros 100 százalékos tulajdonába került a budapesti közvilágításért felelős cég – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A 4,239 milliárd forintos vételárat a Budapesti Közművek az elmúlt napokban kifizette, annak forrása a budapesti közszolgáltató cégek egységes és hatékony működtetéséből származó megtakarításából származott.

A Fővárosi Közgyűlés 2024 márciusában ellenszavazat nélkül, egyhangúlag hagyta jóvá az E.ON 50 százalékos tulajdonrészének megvásárlását, amely később megkapta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, valamint a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét.

Az akvizíció összhangban van a főváros stratégiai céljával, a városüzemeltetés szempontjából meghatározó városi infrastruktúrák, közszolgáltatások minél szélesebb körének tulajdonban tartásával, azok összehangolt működtetése és fejlesztése érdekében – ismertették.

Van jó megoldásunk arra, hogyan működtessük a világítást olcsóbban, hatékonyabban, és úgy, hogy minden egyes fillér a budapestieket szolgálja” – idézte a közlemény Karácsony Gergely főpolgármestert.

Ismertették: a fővárosi közvilágítás 2025. január 1-jétől leválik az E.ON informatikai, irányítási, ügyfélszolgálati és telephelyi infrastruktúrájáról, és a Budapesti Közművek már meglévő saját tulajdonú ingatlanaiban, informatikai rendszereiben, egységes ügyfélszolgálatában fog tovább működni, ami megteremti azokat a kereteket, melyek az európai nagyvárosok által követett fejlődési pályát Budapest számára is realitássá teszik.

A BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. a Fővárosi Önkormányzat és az Elmű között 2001-ben kötött szindikátusi szerződés eredményeként jött létre , 50-50 százalékos tulajdoni részesedéssel.

A társaság Budapest területén nyújt köz- és díszvilágítási szolgáltatást, üzemelteti a 80 ezer lámpaoszlopon elhelyezett közel 190 ezer lámpatestet, a 6000 kilométer hosszú vezetékhálózatot és a főváros, illetve a kerületek tulajdonában lévő további berendezéseket. Az E.ON 2019 végén vásárolta meg az MVM részesedését az Elműben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás