Kezdőlap Építőipar A fővárosi agglomerációban tavaly 70 millió forint körül alakultak a lakásárak
No menu items!

A fővárosi agglomerációban tavaly 70 millió forint körül alakultak a lakásárak

A fővárosi agglomeráció ingatlanpiacán tavaly 10 százalékkal, 652 ezer forintra emelkedett az ingatlanok átlagos négyzetméterára, míg az otthonteremtés költsége 18 százalékos növekedés után 70 millió forint körül alakult – közölte saját adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.

Kiemelték, hogy 2024-ben a csökkenő kamatkörnyezet és a megújult állami támogatások – köztük főként a csok plusz népszerűsége – kedveztek az otthonteremtési céllal ingatlant vásárló családoknak, ami felpörgette a fővárosi agglomeráció településeinek ingatlanpiacát is.

Rámutattak, hogy Budapest vonzáskörzetében található településeken a 2023-as, gyenge ingatlanpiaci eredményeket hozó év tranzakciószámánál 48 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost, de az aktívabbnak számító 2022-es évi értéket is meghaladja a 2024-es adásvételek száma.

A közlemény idézte Máté Ferencet, a Duna House vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta a kereslet nem csak Budapesten és környékén, de országos szinten kiemelkedő, két éves csúcson volt tavaly, ami éreztette hatását a fővárost körülvevő agglomerációs gyűrű településein található ingatlanok árszintjén is.

Az agglomerációban értékesített ingatlanok adatai alapján átlagosan 10 százalékos áremelkedés jelentkezett, tavaly így átlagosan 652 ezer forintos négyzetméteráron, 70,1 millió forintos kiadást jelentett egy 108 négyzetméteres alapterületű otthon megvásárlása.

A Duna House értékesítési adatai alapján a fővárosi agglomerációban tavaly továbbra is a déli szektor – egyebek mellett Délegyháza, Érd, Sóskút, Százhalombatta – volt a legkeresettebb, itt zárult az agglomerációs tranzakciók 28 százaléka, ahol az átlagos négyzetméterár 14 százalékos növekedés után 672 ezer forint lett.

A 2024-es tranzakciós adatok szerint a második legkeresettebb az északi szektor volt, ide tartozik például Csomád, Dunakeszi, Fót, Göd és Vác. Az árak emelkedése ebben a szektorban volt a legjelentősebb 23 százalékkal, így 621 ezer forint körül alakult az árszint.

A legdrágább agglomerációs szektor 2024-ben 735 ezer forintos átlagos négyzetméterárral a nyugati szektor volt, ezt követte a négyzetméterenként 691 ezer forintos árral rendelkező északnyugati, míg a lista végén 567 ezer forintos átlaggal a délkeleti szektor található.

A szakértő arra is kitért, hogy a fővárosi agglomeráció településeinek népszerűsége a gyermeket nevelő vagy tervező családok körében a legerősebb. A Budapest környéki lokáció mellett voksoló lakásvásárlók 37 százaléka nagyobb ingatlanra cserélte otthonát, 23 százalékuk pedig első lakására szerződött tavaly.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.