Kezdőlap Gazdaság A Grand Budapest projekt miatt élénkülés várható a környék lakáspiacán
No menu items!

A Grand Budapest projekt miatt élénkülés várható a környék lakáspiacán

fotó_ építészfórum

A rákosrendezői rozsdaövezetben nagyszabású ingatlanfejlesztés indulhat a következő években; a Grand Budapest projekt körül számos kérdés még nyitott ugyan, de a környék lakáspiacán a spekuláció keltette élénkülés szinte azonnal beindulhat – közölte az ingatlan.com.

Az elemzésben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője részben azzal magyarázta a környék lakáspiaci élénkülését, hogy az állam jelentős infrastruktúrafejlesztést vállalt a terület eladásával párhuzamosan.

Bicikliutak épülhetnek, parkosítással fedik be a vasúti pályát és meghosszabbítják az 1-es metró vonalát. Ezek a tervezett fejlesztések pedig nagyon gyorsan megjelenhetnek a környékbeli lakásárakban is.

Közölte,a környék lakásárainak emelkedéséhez az is hozzájárulhat, hogy az új városrészben irodák, kereskedelmi és szolgáltató egységek is épülhetnek, amelyek eredményeként vonzó lokáció lesz az új városrész, ezért sokan költözhetnek oda.

Az ingatlanhirdetési portál szerint a Rákosrendező közelében található XIII. és XIV. kerületi lakások árai ezért valamivel gyorsabban emelkedhetnek a következő években a budapesti átlagnál.

Az ingatlan.com legfrissebb adatai alapján a XIII. kerület érintett részein a használt lakások átlagos négyzetméterára meghaladja az egymillió forintot, az újaké pedig 1,5 millió forint.A XIV. kerületi oldalon a Grand Budapest-közeli részeken a használt lakásokat majdnem 1,1 millió forintos négyzetméteráron kínálják eladásra, az újaknál pedig 1,3 millió forinttal lehet számolni.

A rákosrendezői rozsdaövezetben a következő években induló nagyszabású ingatlanfejlesztésről megjegyezték, hogy a jelenlegi információk szerint az egyesült arab emírségekbeli Eagle Hills ingatlanfejlesztő vállalat csaknem 51 milliárd forintért veszi meg a területet, amelyen a tervek szerint 5 milliárd euró (több mint 2000 milliárd forint) értékű beruházást tervez.

A Mini-Dubajként indult, de hivatalosan Grand Budapest névre keresztelt beruházásban csak a következő években indulhat el az első épületek kivitelezése, de azt követően a következő másfél évtizedben folyamatosak lehetnek az építkezések.A beruházó 100 hektár hasznosításával számol, amiből 30-40 hektáron parkokat és közterületeket tervez.

Balogh László megjegyezte, egyelőre nem tudni, pontosan mikor és hány lakás épül, de a mostanihoz képest jóval magasabb árakkal lehet számolni. Egyrészt az új lakások leghamarabb 2-3 év múlva kerülhetnek piacra, a kivitelezés pedig a következő 5 évben biztosan nem ér véget.

Addig árnövekedéssel lehet számolni mind a lakáspiacon mind az építőiparban. Másrészt a magasépítés jelentős költségei beépülnek majd az árakba.

A mostani kilátások alapján a négyzetméterárak elérhetik a 4-5 millió forintot, ez az összeg azonban nem számít kiugrónak, hiszen most is vannak olyan új építésű budapesti lakóingatlanok, amelyeknél ennél magasabb a négyzetméterár – ismertette az ingatlanhirdetési portál közleményében a szakértő.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.