Hirdetés
Kezdőlap Tech A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét
No menu items!

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

A Huawei Technologies hivatalosan is bejelentette saját fejlesztésű mobil operációs rendszerét, a HarmonyOS-t.

Richard Yu

Richard Yu, a vállalat fogyasztói üzletágának ügyvezetője a pénteken kezdődő, három napos Huawei Developer Conference megnyitóján tartott beszédében elmondta: a vállalat által fejlesztett HarmonyOS (kínai nevén Hongmeng) a világ első, különböző eszközökön rugalmasan alkalmazható mikrokernel alapú operációs rendszere.

A legelső olyan okostelefont, melyen a HarmonyOS fut, szombaton, a Honor márkaneve alatt mutatják be – közölte Yu a dél-kínai Kuangtung tartomány Tungkuan városban megrendezett éves konferencián.

A Huawei azt követően gyorsította fel saját operációs rendszerének fejlesztését, hogy májusban az amerikai kereskedelmi minisztérium feltette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. A rendelkezés megtiltja amerikai vállalatok számára alkatrészek, berendezések és szolgáltatások eladását a Huaweinek. A tilalom vonatkozik az amerikai Alphabet Inc. mobil operációs rendszerére, a Huawei okostelefonjait és lakossági készülékeit működtető Android OS-ra is.

Az ügyvezető hangsúlyozta: a Huawei egyelőre továbbra is kitartana az Android mellett, hogy ezzel segítse az alkalmazás-fejlesztők munkáját, de ha a szankciók miatt elesne a Google operációs rendszerétől, bármikor kész átállni a HarmonyOS-ra.

Korábban csak találgatások voltak, milyen lehet majd a HarmonyOS

A kínai óriásvállalat jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon beszállítója, mely az elmúlt nyolc évben 68-szoros növekedést produkált – mutatott rá Yu hozzátéve: ha az Egyesült Államok nem sújtotta volna szankciókkal a céget, az idén sikerült volna elérniük a világelső pozíciót.

A Huawei július végén közölte: az amerikai szankciók ellenére 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat ért el az első fél évben, 23,2 százalékos növekedést ért el éves összevetésben. A cég azonban nem zárta ki, hogy a Huawei előtt álló nehézségek rövid távon is befolyásolhatják a növekedési kilátásokat.

Washington egyebek mellett üzleti titkok ellopásával, valamint az Irán elleni szankciók megszegésével vádolja a kínai telekommunikációs céget, és partnereit is arra biztatja, hogy zárják ki a Huaweit saját ötödik generációs hálózataik fejlesztéséből. A Huawei az összes ellene felhozott vádat tagadja, és azokat annak tulajdonítja, hogy az Egyesült Államok saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva igyekszik kiszorítani a kínai óriásvállalatot a piaci versenyből. Megfigyelők szerint ugyanakkor a Huawei alku tárgyát képezheti az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások során.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.