Kezdőlap Energia A jövőben az ablakkal fogunk fűteni? Nem, már most!
No menu items!

A jövőben az ablakkal fogunk fűteni? Nem, már most!

forrás: Rákosy Glass

A fűtési megoldások szempontjából eddig úgy tekintettünk az ablakra, mint a rendszer gyenge pontjára: itt szökik ki a drágán előállított hő, hogy lakásunk helyett az utcát fűtse. A hő- és energiaveszteség közel 40%-át szoktuk a nyílászárók számlájára írni, ami meghatározó mennyiség akkor is ha gázzal, villannyal vagy fával fűtünk. A Helio Heating fűtőüveg pontosan itt, az épületek hőmegtartás szempontjából legkritikusabb pontjain, a nyílászáróknál biztosít nem csak extra védelmet, de fűthető felületet is.

A fűtő üveg nem új találmány, maga a technológia hosszú évek óta rendelkezésre áll. Csipkerózsika álmából a földgáz világpiaci árának elképesztő mértékű megugrása ébresztette fel, amikor a korábbi tendenciákat megdöntve, hirtelen az elektromos áram díjszabása lett lényegesen kedvezőbb. Ekkor indult el igazán a diadalútja, hiszen sokoldalú felhasználási lehetőségeinek köszönhetően hosszú távú megoldást biztosít az energiahatékony fűtés megvalósítására.

„A fűtő üveg nem csak ablaküvegként, de radiátor formájában is megjelenhet, az átlátszótól a teljesen egyedileg mintázott változatig, rábízva ezt az ingatlan tulajdonosok ízlésvilágára és fantáziájára. Maga a fűtő réteg egy láthatatlan, nanotechnológiával felvitt fémvezető bevonat, amely elektromos áram hatására hőt termel. Ez a bevonat minden esetben a belső térhez legközelebbi, laminált üvegréteg belsejében kap helyet. Fűtése infrasugárzás jellegű, ami azt jelenti, hogy 18-19 °C-on olyan hőérzetet nyújt, mint hagyományos fűtéseknél a 22–24 °C”, ismertette Rákosy Eszter, a Helio Heating fűtő üveget gyártó Rákosy Glass háromgenerációs, építészeti üvegmunkákkal foglalkozó üvegipari vállalkozás tulajdonosa és vezetője.

Kinek éri meg fűtő üveget beépíteni?

Bár olyan jelentős építményekben is megtalálható, mint a Múzeumkert Kertészháza, a Fiumei úti sírkert Apponyi-hintó üvegpavilonja, a Teleki–Tisza-kastély és a Szent István Bazilika melletti lift üvegburkolata, lakóépületekben – új építés vagy felújítás során – is előszeretettel alkalmazzák.

„A Helio Heating fűtő üveget sík és hajlított változatban is gyártjuk, illetve különböző fűtőüveg-bútorok és design fűtőüvegek is készíthetők belőle. A legmagasabb felhasználói élmény érdekében fűtő üvegeinkhez kifejlesztettük egyedi okos vezérlőrendszerünket, melynek segítségével egyszerűen, az energia-, és költséghatékonyságot szem előtt tartva oldható meg az épületek fűtése”, avatott be Rákosy Eszter.

Hogyan működik a Helio Heating fűtő üveg?

A Helio Heating fűtő üveg olyan speciális bevonattal rendelkezik, amely képes blokkolni a hőátadást. Ezáltal megakadályozza a hőveszteséget télen és a hőbejutást nyáron, ami csökkenti a fűtési és hűtési költségeket. Használatával az épület belső hőmérséklete egyenletesebb lehet, ami javítja a lakók komfortérzetét. Könnyen tisztán tartható, és hosszabb élettartammal rendelkezik, mint a hagyományos ablakok, ami a karbantartási költségek csökkentéséhez vezet.

„Nem elhanyagolandó az sem, hogy aki ma ingatlant szeretne venni, az egyik legfontosabb szempontként veszi figyelembe az energiahatékonyságot. Minél többféle fronton rendelkezik az épület az energiahatékonyságot elősegítő alkotóelemekkel, az ingatlan annál értékesebbé válik. De azt is megfigyelhetjük, hogy egyre többek számára lényeges a környezetvédelem is, mind többen törekednek arra, hogy mindennapjaikban lehetőségeikhez mérten minél inkább járuljanak hozzá. Az energiahatékony építési megoldások, mint a fűtő üveg, csökkenthetik az épületek káros környezeti hatásait, mivel kevesebb energiafelhasználást igényelnek”, emelte ki a Rákosy Glass tulajdonosa és vezetője.

Nincs szálló por vagy pára, nincs zaj

Az építkezési vagy felújítási költségek lehetnek magasabbak a fűtő üveg használata esetén, mint a hagyományos ablakokkal, de hosszútávon az energiahatékonyság miatt a plusz költségek megtérülnek. A rendszer napelemekkel kombinálható, ami tovább növeli felhasználásának előnyeit. A Helio Heating fűtő üveg kialakítása révén segít megakadályozni a páralecsapódást az üvegfelületeken. Ez különösen hasznos hideg és nedves időjárási körülmények között, amikor a páralecsapódás zavaró lehet és rontja a kilátást. A fűtő üveg a hő nagy részét sugárzó hő formájában adja le, ami kiemelkedően jó élettani hatásokkal bír, és a komfortérzetet alacsonyabb léghőmérsékleten is biztosítja. Nem okoz légmozgást, ezért nincs szálló por, működése teljesen zajtalan.

„100%-ban magyar tulajdonban lévő vállalatunk folyamatos termékfejlesztésének eredményeként a fűtő üveg egyre ismertebbé válik a hazai és a nemzetközi piacon. Számos sikeres projekt lezárása mellett rendszerünk hatékonyságát az is mutatja, hogy fűtő üvegünk 2013-ban Construma Nagydíjat nyert, 2018-ban pedig bekerült a TOP10 Legérdekesebb Magyar Innováció közé. Legújabb fejlesztésünk a hajlított fűtő üveg”, zárta gondolatait Rákosy Eszter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...