Hirdetés
Kezdőlap Energia A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban
No menu items!

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

Fotó: Mészáros Cecília

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több, mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A tavaly januárban indult, egy teljes éven át elérhető program a napelemes rendszer és energiatároló beszerzési és felszerelési költségeinek kétharmadát vállalta át a nyertes háztartásoktól-idézték fel.

A népszerű pályázat összesen tehát 130 milliárd forint értékben teszi lehetővé korszerű és energiahatékony beruházások megvalósítását. A Napenergia Plusz Program hozzájárult ahhoz, hogy idén tavasszal túlnőtte a 300 ezret a Magyarországon működő háztartási naperőművek száma. A már befejezett fejlesztésekben 88 megawatt teljesítményű napelemet telepítettek a családok 141 megawattóra kapacitású tárolókkal, összegezte a bejegyzés-közölte az MTI.

Magyarországon 2025 őszére 9 gigawattnál több megújuló áramtermelőt kapcsoltak rendszerbe. A zöldenergia még hatékonyabb hasznosításához meg kell erősíteni a tárolói képességeket, ez lesz a következő évtized legfontosabb kihívása az energetikában – emelte ki a minisztérium.

A kormány eddig összesen 180 milliárd forinttal segítette a családok és vállalkozások fejlesztéseit. Hamarosan érkezik a folytatás: a Jedlik Ányos Energetikai Program januárban élesedő felhívása 50 milliárd forintot kínál ipari energiatárolók létesítéséhez – jelezte bejegyzésében az EM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

A Mol szándéknyilatkozatot írt alá a szerb NIS többségi tulajdonának megvásárlásáról

.A szándéknyilatkozat szerint a tranzakció a pancsovai olajfinomítón túl kiterjed a NIS kiskereskedelmi hálózatára, valamint szénhidrogén kutatás-termelési portfóliójára is.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig
Hirdetés

Hírek

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig

Még több akadálymentesség a bécsi közösségi közlekedésben

Hangosbemondók és hangjelzések kísérik a látássérült utasokat, míg a vizuális kijelzők a siket és nagyothallók számára segítenek a tájékozódásban.

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A NAV kiemelte: március 16-ig kérheti a bevallási tervezet postázását, aki ragaszkodik a papíros formátumhoz.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Gazdaság

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...