Donald Trump álma: Trump City Illusztráció: Joe Scherschel/Getty Images; Paul Willen; Paul Willen and Stephen Evanusa
Donald Trump barna mezős beruházással hatalmas városrészt akart építeni Manhattan szívében, ám a grandiózus terv végül sokkal inkább róla, mintsem az épületekről szólt. Hogyan tükrözi az elbukva is megnyert projekt az ő személyiségét, és milyen tanulságok vonhatók le ebből a mára?
1985-ben a 39 éves Donald Trump azzal a szándékkal lépett a nyilvánosság elé, hogy New York történelmének legnagyobb ingatlanfejlesztését hajtsa végre. A Hudson-folyó partján lévő de már használaton kívüli Penn Central vasúti átrakóhely és pályaudvar nemcsak Manhattan legnagyobb beépítetlen földterülete volt, hanem – ahogy Trump fogalmazott – ez volt „a városi Amerika legnagyobb földje”. Ezen a 76 hektáron pedig közel 8000, mintegy 20 000 fő befogadására alkalmas lakást és társasházat, csaknem 10 000 parkolóhelyet, mintegy 3,6 millió négyzetméter televízió- és filmstúdiót, valamint nagyjából 2 millió négyzetméternyi „rangos” üzletet szándékozott építeni. Mindezt nem kevesebb, mint hat, 76 emeletes torony épülettel megtoldva, és a tetejében egy soha nem látott felhőkarcolóval, dupla ekkora magasságban. Az akkori kor világ legmagasabb épületének legfelső szintjén természetesen a saját rezidenciája kapott volna helyet.
A bejelentés nem csupán üzleti vállalkozás volt, hanem Trump politikai és társadalmi ambícióinak megtestesítője is. Az ő szemében ez az öröksége lett volna – egy lenyűgöző, kézzel fogható birodalom, amely örökre összefonódik a nevével. Ám a valóságban az eredetileg Televízióvárosnak, majd Trump City-nek hívott gigaprojektból, az eredeti formájában, Trump két évtizedes csatározása ellenére, sem lett semmi. Ahogy a Politico cikke fogalmaz, frusztrálva a bürokrácia növekvő realitásaitól, és megzavarva a fegyelmezett, jól finanszírozott és elkötelezett ellenzéktől, Trump dühöngött és viszálykodott az engedelmeskedni nem akaró politikusokkal, valamint a háborgó állampolgárokkal és a kritikusokkal az ellene összefogó értelmiségi elittel.
A nagyratörő beruházó és az égig érő felhőkarcoló Kép: Bernard Gotfryd/Getty Images
A projekt hamarosan – legalábbis Trump által – nem várt ellenállásba ütközött. Az Upper West Side lakói és politikusai nem nézték jó szemmel az óriási méretűre tervezett fejlesztést. Trump azonban már akkor sem az engedékenységéről volt híres: éles nyelvvel támadta az ellenállókat, politikai ellenfeleit „idiótának” nevezte, és magabiztosan hirdette, hogy minden akadályt leküzd majd.
De ahogy az idő telt, Trump egyre nagyobb frusztrációval vette tudomásul, hogy tervei folyamatosan visszapattannak a városi bürokrácia és a lakossági ellenállás faláról. Az 1980-as évek végére a helyzet egyértelművé vált: az eredeti vízió nem valósulhat meg. Trump előtt két út állt: tovább harcolni egy lehetetlen álomért, vagy taktikát váltani.
New York polgármestere Ed Koch és Donald Trump Fotó: Getty Images
1990 végén Trump egy meglepő húzással engedett az ellenállásnak. Egy találkozón az aktivisták alternatív tervet mutattak be neki, amely kisebb épületekből és egy nagy parkból állt, Trump pedig – mindenkit meglepve – rábólintott. Egyetlen feltétele volt: az új koncepció mérete nem lehet túl kicsi. Néhány órás tárgyalás után létrejött az alku: Trump elfogadta a Riverside South névre keresztelt verziót.
Ezzel nemcsak politikai ellenfeleit szerelte le, hanem új üzleti lehetőségek is megnyíltak előtte. A területet 1994-ben eladta hongkongi befektetőknek, akik átvállalták az adósságait, ő pedig a projekt arcaként, kisebbségi részesedéssel a zsebében továbbra is élvezhette a siker látszatát.
A Trump Cityből lett Riverside South 2008-ban Kép: Wikimedia Commons; Busà Photography/Getty Images
A Trump paradoxon: a bukás, ami győzelemnek tűnik
Bár Trump eredeti terve soha nem valósult meg, ő maga mégis nyert. Az Upper West Side-on zajló csaták megtanították neki, hogy a hatalom nem mindig a legnagyobb hangerővel jár, hanem azzal a képességgel, hogy a vereséget is győzelemként tudja eladni.
Első elnöki megválasztása után a “Trump Palace”-t három épületről is eltávolították a nevét. Fotó: Joe McNally/Getty Images; Peter Foley/Getty Images
„Senkit sem leptem meg annyira, mint saját magamat” – mondta Trump egy következő könyvében, a The Art of the Comeback című könyvében . „Miután úgy döntöttem, hogy a civilek mellett döntök, körbejártam Manhattant, és azt mondtam az embereknek, hogy ez volt a legostobább vagy a legokosabb döntésem, amit valaha hoztam az üzleti életben.”
Az egyik legokosabb volt. Mert a partnerség feloldotta a zűrzavart, és a javasolt projektet tetszetőssé tette a politikusok számára, akiknek támogatniuk kellett – Messingertől, a manhattani kerület akkori elnökétől, David Dinkins polgármesteren át, aki Koch utódja volt, New York kormányzójáig, Mario Cuomo-ig. És amiatt, amit Trump ezután tett: vevőt találni.
Ez azonban Trumpnak is jó üzlet volt. 1991-ben és ’92-ben négyszer nyújtott be vállalati csődöt, de a Riverside South eladása a hongkongi csoportnak segített elkerülni, hogy személyes csődöt jelentsen. Az év végére a CNN „a visszatérések királyának” nevezte. „Trump határozottan visszatér” – mondta Trump.
Aki eközben az előírt szerepet játszotta a partnerségben. Az építkezés 1997-ben kezdődött – egy évtizeddel később, mint azt jósolta. A projekt kisebb volt. Nem teljesen vagy még csak nem is az övé volt. De a neve rajta volt. „Bizonyos értelemben ez a legnagyobb építkezési eredményem” – mondta.
Ez az ingatlanfejlesztési saga tökéletes előképe volt Trump későbbi politikai pályafutásának: agresszíven kezdeményez, visszavág az ellenállásnak, majd, ha szükséges, enged – de mindig úgy, hogy közben ő tűnjön a helyzet nyertesének. Ahogy egyik régi ellenfele fogalmazott: „Trump a történelem legsikeresebb bukott embere.”
És ez a stratégia még hosszú évekkel később is működni látszik…
AZZ
Címlapfotó:Trump.com
