Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A munkaadók befagyasztanák a béreket, a munkavállalók 10 százalékot emelnének
No menu items!

A munkaadók befagyasztanák a béreket, a munkavállalók 10 százalékot emelnének

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-től bért emeljenek, addig a szakszervezetek 10 százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelésben gondolkodnak – derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az MTI-nek elmondta, fontos és nehéz lesz a mostani bértárgyalás sorozat, ezt bizonyítja, hogy az ülésen jelen volt Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter is, aki egyúttal jelezte, hogy a többi egyeztetésen is részt fog venni.

Rolek Ferenc Kép/Fotó/MTI: Kovács Tamás

A munkaadói álláspontról közölte, a vállalatokkal és a tagszervezetekkel konzultálva úgy vélik, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem célszerű a minimálbért és a garantált bérminimumot január 1-től emelni. Inkább azt javasolják, hogy a tárgyalásokat halasszák későbbi időpontra, amikor már többet látnak a 2021-es folyamatokból, ugyanis jelen pillanatban nem látnak reális lehetőséget a minimálbér emelésére január 1-től.

Felidézte, hogy a 2020-ra kötött bérmegállapodás – amelynek értelmében 8 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelés valósult meg – azon alapult, hogy az infláció, a termelékenység és a munkáltatóijárulék-csökkentés alapozza meg a béremelést forrás oldalról. Ehhez képest az idei gazdasági adatok azt mutatják, hogy ennek a 8 százalékos béremelésnek nem volt forrása, mert bár 2 százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó és 3 százalékos az infláció, a termelékenységi mutató viszont 5 százalékponttal esett.

Mindez azt jelenti, hogy a munkaadók nulla forrásból valósítottak meg 8 százalékos béremelést – mondta az MGYOSZ alelnöke, aki szerint ezért javasolták, hogy a jövőre vonatkozó bérekről, ha van rá lehetőség, akkor ne most, hanem a 2021-es gazdasági folyamatok megismerését követően döntsenek.

Palkovics Imre

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a munkavállalói oldal képviselőjeként az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt években mért átlagkereset-növekedést és az infláció mértékét figyelembe véve 10 százalék körüli béremelésre tettek javaslatot.

Ugyanakkor közölte, a munkaadói oldal számára jelezték, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt készek a kompromisszumra.

A tárgyaláson szakszervezeti oldalról felmerült, hogy Magyarország a béreket tekintve lemaradásban van a szomszédos – Visegrádi 4-ek, Románia – országokhoz képest, így a béremelésnél majd törekedni kell ennek a különbségnek a csökkentésére.

Rolek Ferenc erre reagálva elmondta, Magyarország nincs lemaradva a szomszédos államokhoz képest. Úgy vélte, vásárlóerő paritáson nézve és a GDP-vel arányosan, az Eurostat számok azt mutatják, hogy nagyjából átlagos szinten van az ország a régióban.

A helyzet tisztázása érdekében arra kérte Palkovics László minisztert, hogy a nemzetközi összehasonlító statisztika alapján a kormányzati oldal mérje fel, hogy Magyarország pontosan hol áll.

A bértárgyalások két hét múlva folytatódnak.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.