Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A munkásszállások legalább fele a magyaroké lesz
No menu items!

A munkásszállások legalább fele a magyaroké lesz

A munkásszállások építését támogató új program húszmilliárd forinttal indul , ez 3500 ember számára biztosít majd lakhatást. A szálláshelyek legalább 50 százalékát magyar munkavállalók számára kell biztosítani – ezt Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában mondta.

Az államtitkár úgy fogalmazott: jól ismert a magyar munkaerő csekély mobilitási hajlandósága, de a munkaerőpiacra most minden munkáskéz kell. Hangsúlyozta: a beruházások döntő többsége oda irányul, ahol a munkaerő rendelkezésre áll. Ugyanakkor látni kell, hogy mára dolgozóknak 50-60 kilométeres távolság is problémát okoz a munkavállalásban, ezért szükség van lakhatási lehetőségre – fűzte hozzá. Jjelenleg is léteznek erre vonatkozó támogatások, utazási és lakhatási támogatás is, mindkettő 6 hónapig járhat. Lakhatási támogatásra pályázni kell, a mindenkori minimálbér 70 százalékát fizeti ki az állam.

Czomba Sándor emlékeztetett arra, a munkásszállók építését támogatási programok 2017 óta futnak, – 24 milliárd forint ráfordítással, 4000 ember elszállásolását oldották meg – most csak szigorodnak a feltételek. Közölte: jelenleg 20 milliárd forinttal indul a program, ez 3500 fő számára biztosít majd lakhatást. A szállás legalább 50 százalékán magyar munkavállalókat kell elhelyezni, ha ez valamiért nem megoldható, azt dokumentáltan igazolni kell. Nem akarják sarokba szorítani a vállalkozókat, hiszen tíz év fenntartási kötelezettségük lesz – jelezte.

A program energetikailag korszerű, fenntartható beruházásokat fog támogatni. Nem tömegszállásokra van szüksége, hanem korszerű, kétágyas szobákra – utalt a piaci tapasztalatokra. További feltétel lesz, hogy a szállás méretétől függően – 80-200 fő – minden 80 fő után 4 regisztrált álláskeresőt fel kell venniük az üzemeltetőknek.

z államtitkár arra is felhívta a figyelmet: a tapasztalatokat leszűrve annyi könnyítés is lesz a szabályozásban, hogy – a korábbival ellentétben – idénymunkán foglalkoztatottakat is el lehet szállásolni, és 50 kilométernél közelebbről érkezőket is, ahogy fogalmazott, “az élet felülírta ezeket a korlátozásokat”, tanultak a tapasztalatokból.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Különleges naperőmű üzemel Környén

Sikeres az első hazai, ipari naperőmű, amelynek termelése automatikusan,...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja