Kezdőlap Zöld üzlet A napelemek felfutása után jönnek az új pályázatok
No menu items!

A napelemek felfutása után jönnek az új pályázatok

Lantos Csaba

Hamarosan több mint 300 milliárd forintra nőhet az áramtárolás hazai támogatása, az idén számos nagy tárolót adhatnak át – egyebek között erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

A hétfőn megjelent interjúban a miniszter kifejtette: 7,5 gigawatt felett jár már a hazai napelemes rendszerek beépített teljesítménye, a felfutás lendülete felülmúl minden előzetes várakozást. A 2030-ra tervezett 6 gigawattot hat évvel korábban elérte, illetve negyedével már meg is haladta a beépített teljesítmény.

Lantos Csaba örömteli fejleménynek nevezte, hogy a megújuló energiaforrások már tavalyelőtt a hazai áramfogyasztás több mint ötödét adták.

A tervek szerint 2030-ra az arány 30 százalékos lesz, ugyanakkor a villamosenergia-rendszernek kezelnie kell ezt a példátlanul gyors bővülést, 2030-ra már 12 gigawattnyi naperőművel kalkulálnak, a teljesítmény zökkenőmentes rendszerbe kapcsolásához további hálózati beruházások is kellenek – közölte.

A miniszter úgy fogalmazott: életbevágóan fontos, hogy a termelési csúcsidőszakokban előállított tiszta áramot legalább aznap estére félre tudják tenni, a kormány ezért cselekszik egyszerre a zöldenergia termeléséért és tárolásáért. A jelenleg futó pályázatokban 260 milliárd forinttal segítik ebben a családokat és vállalkozásokat, de ebből hamarosan több mint 300 milliárd lehet – jelezte.

Az akkumulátoros energiatárolás jelenleg leginkább arra alkalmas, hogy a napon belüli szélsőséges kereslet-kínálati ingadozást, és az ezzel együtt járó ármozgásokat segítsen kisimítani- ismertette.

Felidézte, hogy első körben 33 milliárd forinttal támogatták a rendszerirányítót és az elosztókat hálózati intergrált energiatárolók telepítésében. Már a nyáron átadásokra számítanak, ebből a keretből épül Magyarország eddigi legnagyobb tárolója, a szolnoki.

A vállalatok szélesebb körének szóló másik kiírásban is megszülettek már a pályázati döntések, folyik a szerződéskötés. A 62 milliárd forintos állami hozzájárulással mintegy félszáz létesítmény készülhet el 2026-ban.

Lantos Csaba kitért arra is, hogy a kombinált ciklusú gázüzemű erőművek (CCGT-k) többféleképpen mérséklik majd az importkitettségeket, nagyban hozzájárulnak az energiaszuverenitás és az ellátásbiztonság erősítéséhez.

A szivattyús-tározós erőműberuházások előkészítéséről elmondta: a 600 megawattos nagy létesítmény mellett legfeljebb 100 megawattos kisebbek telepítésének lehetőségét is mérlegelik.

A miniszter úgy látja, minden esély megvan arra, hogy a geotermia a hazai zöldgazdaság húzóágazatává váljon. Két kiírásban összesen 10 milliárd forintot fordítanak a fúrási tevékenység pénzügyi kockázatainak mérséklésére és a meglévő termálkutak korszerűsítésére.

A Modernizációs Alap forrásaiból terveznek két távhőpályázatot, ezek egyike a szektor zöld technológiára átállását bátoríthatja 50 milliárd forinttal.

Magyarország olaj- és gázellátásának stabilitásáról az energiaügyi miniszter elmondta:a fosszilis szállítmányok zöme már déli irányból jut el az országba, magas töltöttségi szintű gáztárolókkal indították a fűtési szezont.

Fokozzák a belföldi kitermelést is, januárban öt év szünet után indítanak újra szénhidrogén koncessziós pályázatokat nyolc területre. A keletről érkező import teljes kiesése sem jár azonnali ellátásbiztonsági kockázattal, de a valódi megoldást ebben is a háború rég várt befejezése hozhatná el – hangsúlyozta.

Lantos Csaba kiemelte: a rezsicsökkentés bevált, egy nemzetközi kutatás szerint a magyar emberek tartanak messze a legkevésbé attól, hogy fűtési nehézségeik lehetnek.

A most működő rendszeren januártól sem változtattak, a lakossági rezsivédelmi alap 2025-ben az Energiaügyi Minisztérium fejezetében szerepel a tavalyival közel megegyező, 880 milliárd forintos kerettel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.