Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde A nemzetközi piacokkal ellentétesen mozgott a BUX - Az OTP erősödött
No menu items!

A nemzetközi piacokkal ellentétesen mozgott a BUX – Az OTP erősödött

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,52 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 61 374,10 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek a pénteki záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy 0,13 százalékos csökkenésével a BUX-index a nemzetközi piacokkal ellentétesen mozgott, ugyanis a főbb európai és amerikai indexek is emelkedtek.

Az elemző szerint a BUX teljesítménye azzal magyarázható, hogy a vezető részvények közül – bár egyikről sem érkeztek hírek – a Mol, a Magyar Telekom és a Richter árfolyama is esett, csak az OTP tudott erősödni.

Czibere Ákos kitért a BÉT-en prémium kategóriában jegyzett Masterplast szereplésére, ugyanis az építőanyagokat gyártó vállalat részvényei 3,91 százalékkal emelkedtek, 94 millió forintos forgalomban, holott az elemző szerint itt sem volt vállalati bejelentés, ami ezt indokolná.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal, 2836 forintra csökkent, 735,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,44 százalékkal, 15 950 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,73 százalékkal, 680 forintra esett, forgalma 193,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,1 százalékkal, 9020 forintra gyengült, a részvények forgalma 685,8 millió forintot ért el.

A BUMIX 5373,07 ponton zárt hétfőn, ez 11,58 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Covid hatás: dübörög az e-recept és az online időpont kérése

Az internethasználó felnőtt lakosság körében a koronavírus-járvány után 91 százalékra nőtt azok aránya, akik egészséggel és betegséggel kapcsolatos kérdésekben használják a világhálót.

Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona

Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban a vagyonos vállalkozók, cégtulajdonosok járhattak, és sokat kerestek a befektetési alapokba, részvényekbe fektetők is.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Az ország tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként

Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági találkozási pontként, és szeretné elérni, hogy itt kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a hightech technológia.

Hírek

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...