Kezdőlap Informatika A Neumann Társaság megünnepelte a magyar informatika napját
No menu items!

A Neumann Társaság megünnepelte a magyar informatika napját

A 66 éves magyar számítástechnika előtt tisztelgett a Neumann Társaság a magyar informatika napján szervezett konferencián kedden Budapesten.

Kovács Levente, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) elnöke, az Óbudai Egyetem rektora megnyitójában kiemelte: a magyar informatika napja kezdeményezést 2022-ben indította el a társaság.

Az apropó, hogy 1959. január 21-én jelent meg sajtóhír az Esti Hírlapban az első magyar Neumann-elvű, elektronikus számítógépről, a Magyar Tudományos Akadémia kibernetikai kutatócsoportja által létrehozott M-3-ról. Hozzátette: az M-3 elkészülésének és működésbe állításának idejétől számítják a magyar informatika megszületését.

Az NJSZT fontosnak tartja az IT-örökség megőrzését, ezért fejleszti virtuális múzeumát, adatbázisát (itf.njszt.hu), és ezért tartja fenn szegedi állandó kiállítását, ahol az M-3 néhány megmaradt alkatrésze is látható; a teljes gép nem maradt fenn – mondta. Kitért arra, hogy az évfordulón a Budapesti Műszaki Egyetemmel és az ELTE-vel közösen ünnepelnek, ezzel kifejezve, hogy az egyetemi szféra magáénak érzi a magyar informatika ünnepét.

Azt szeretnénk, hogy a magyar informatika napja ne csak a múlt büszkeségre okot adó személyeiről és alkotásairól szóljon, hanem ünnepeljük együtt a magyar informatikát és a magyar informatikusokat“- fogalmazott az elnök.

Borhy László, az ELTE rektora elmondta, hogy a 66 évvel ezelőtt megépített első magyar elektronikus számítógép híven tükrözi mindazt az innovációt és tudományos teljesítményt, amelyet a magyar informatika képvisel. Az akkori gép forradalmasította a tudományos életet, mára azonban a számítógép a mindennapi élet szerves részévé vált. Az informatika világa folyamatosan fejlődik, és újabb kihívások elé állít mindenkit, az élet minden szegletét behálózza – mondta.

Imre Sándor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja szerint Neumann János maradandót alkotott, eredményei változatlanul érvényesek. Magyarországon magas színvonalon képeznek nagy számban informatikusokat, és világszínvonalú vállalatok működnek az országban – tette hozzá.

Az NJSZT 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt szerepet kap az informatikai tehetséggondozás. A nemzetközi bizonyítványt nyújtó ECDL/ICDL vizsgarendszer meghonosítója és működtetője. A szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Múzeum alapítója és fenntartója.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.