Kezdőlap Gazdaság A Széchenyi Kártya Programban hét termék kamata október 6-tól egységesen 3 százalék
No menu items!

A Széchenyi Kártya Programban hét termék kamata október 6-tól egységesen 3 százalék

A Széchenyi Kártya Programban hét termék kamata hétfőtől egységesen 3 százalék – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, a hét termék egy olyan menüt jelent, amiből a vállalkozások választani tudnak, a kamat pedig egységesen éves nettó fix 3 százalék.

Kifejette, ez egy nagyon kedvezményes kamattámogatott hitelkonstrukció, hiszen több mint egy éve a jegybanki alapkamat 6,5 százalék, erre épülnek rá a különböző kockázati profil szerinti kamatelvárások.

Szabados Richárd kiemelte: szem előtt tartották, hogy a Magyarországon regisztráltan működőképes mintegy 900 ezer vállalkozás mindenképpen tudjon választani a hét hiteltermékből. Példaként említette, hogy a mikrovállalkozások a mikrohitelt tudják majd igénybe venni, de a nagyobb vállalkozások is megtalálják a lehetőségeket társasági formától függetlenül.

Felidézte, hogy a az elmúlt egy évben két termékkörnél csökkentették a kamat mértékét, növelték a kamattámogatást. A kamattámogatás azt jelenti, hogy az állam segítségére siet a vállalkozásoknak, a kamatkülönbözetet befizeti helyettük – tette hozzá.

Szabados Richárd szólt arról is, abból indultak ki, hogy ha a kamatcsökkentés hitelkeresletet indukál, akkor helye van a további kamatcsökkentéseknek.

Megnézték, hogy milyen hiteltípusokat igényelnek leginkább a vállalkozások, és azt látták, hogy a beruházási hiteltípus mellett a forgóeszköz finanszírozás kezdett erősödni, ezért bevonták a körbe a likviditási típusú finanszírozást is.

A hitelnek hasznosulnia kell, ezért az vegye fel, aki be tudja építeni a működésébe, és a gazdaságban hasznosul – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Szabados Richárd felhívta a figyelmet arra: a vállalkozásoknak sokba kerülne, ha a magas kamatkörnyezetben, a piaci versenykörülmények között szeretnének hitelt felvenni. A kamattámogatással az állam úgy segíti a vállalkozásokat, hogy a kamatteherből átvállal. A hét termékből 3 teljesen szabadfelhasználású – jegyezte meg.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...