Hirdetés
Kezdőlap Közlekedés A Volánbusz készült a versenyhelyzetre - be is nyújtotta pályázatát
No menu items!

A Volánbusz készült a versenyhelyzetre – be is nyújtotta pályázatát

A Volánbusz benyújtotta ajánlatát a Nemzeti Koncessziós Iroda országos, autóbuszos közszolgáltatásra vonatkozó pályázatára. A Nemzeti Koncessziós Iroda augusztus elején indított “Magyarország földrajzi területén autóbusszal végzett helyközi személyszállítási közszolgáltatás ellátása szolgáltatási koncesszió keretében” tárgyú nyílt, tárgyalásos pályázati eljárást.

A Volánbusz szeptember 30-án határidőre nyújtotta be a pályázatát, amit a kiíró érvényesként befogadott. Ezt követően megindulhat a tárgyalásos szakasz, amelyben a felek megegyezhetnek a közszolgáltatási paraméterekben, kidolgozhatják a hosszú távú együttműködés kereteit.

Kiemelték: a MÁV-VOLÁN-csoport bízik abban, hogy pályázata sikeres lesz, és a jövő év első napján már az új, 10 éves közszolgáltatási szerződés alapján indíthatja autóbusz-járatait.

A vállalatcsoport hisz abban is, hogy a folyamatosan fejlesztett autóbuszos járműállománnyal, a hazai kötöttpályás menetrenddel és tarifarendszerrel összehangolt szolgáltatásokkal, helyismeretével és az országos jelenlétével, a helyi, helyközi és távolsági közlekedésben szerzett tapasztalataival esélyes versenytársa az európai közlekedési piac legtőkeerősebb, legnagyobb szereplőinek is.

A társaság évek óta tudatosan – mások mellett a szolgáltatások fejlesztésével, a járműállomány megújításával és egy hatékonyabb, integrált szervezeti struktúra kialakításával – készült a versenyhelyzetre.

A piacnyitásra felkészülést és a működési hatékonyság javítását nagyban segíti a cégcsoportnál zajló integráció, amelyben a MÁV-START Zrt., a Volánbusz Zrt. és a MÁV-HÉV Zrt. egyesülésével az év végéig új személyszállítási társaság jön létre – olvasható a Volánbusz közleményében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Különleges naperőmű üzemel Környén

Sikeres az első hazai, ipari naperőmű, amelynek termelése automatikusan,...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja