Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Adókedvezmény már januártól - csak nyilatkozni kell
No menu items!

Adókedvezmény már januártól – csak nyilatkozni kell

Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni az  adókedvezményeket, pedig az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek – hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM).

Kiemelték, célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket.

Felidézik, hogy az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Ettől az évtől a négy vagy több gyermeket nevelő anyák is kedvezményben részesülnek.

A legalább négygyermekes anyákat illető örökélet szja-mentességgel idén – a tárca számításai szerint – mintegy 40 ezer édesanya összességében 20 milliárd forintot spórol. 2020. január 1-től ugyanis azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és azokat saját háztartásukban nevelték a fizetésükből 15 százalékkal többet vihetnek haza.

Ismertetik, hogy a családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 40 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent.

A családoknál maradó jelentős összeg ellenére a korábbi évek tapasztalata alapján több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. Ezt jól mutatja, hogy amíg 2019 áprilisában mintegy 740 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig tavaly januárban még csak 703 ezer.

A Pénzügyminisztérium hangsúlyozza, Magyarországon egyedülálló az első házasoknak járó adókedvezmény, amely havi ötezer forinttal segíti a házasságkötést követő két évben a frigyre lépőket.

Az idén havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít.

A tárca számításai szerint összességében több mint egymillióan jogosultak adókedvezményre. A négygyermekes anyáknak, illetve a családi, az első házas és a személyi kedvezményre jogosultaknak tehát érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, így az adómentesség, illetve az adókedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet.

Azért se szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek.

A fizetésből le nem vont adókedvezmény, illetve adómentesség összege majd 2021-ben az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni

Jelentősen növekedhet az okoszebrák száma Magyarországon

Az út két szélén elhelyezett érzékelők és az útburkolatba helyezett nagy fényerejű LED prizmák villogó jelzéssel hívják fel az autósok figyelmét, mielőtt a gyalogos a zebrára lép.

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.