Kezdőlap Autó Akkumulátor fronton lítium-vasfoszfát (LFP) technológiával is támad a Toyota
No menu items!

Akkumulátor fronton lítium-vasfoszfát (LFP) technológiával is támad a Toyota

A Toyota terve az, hogy a következő generációs technológiákkal megváltoztassa a járművek fejlesztésének, gyártásának és használatának mikéntjét, biztosítva azt is, hogy a zéró emissziós mobilitás megfizethető és hozzáférhető legyen.

A Toyota értékesítéseiben már jó ideje meghatározó szerepet töltenek be az elektrifikált járművek, a japán autógyártó csak a tavalyi évben több, mint 3,5 millió részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) autót értékesített, összesen pedig mintegy 26 milliónál tart. Ebből a világ legszélesebb elektrifikált kínálatát jegyző vállalat multitechnológiás stratégiájának megfelelően legnagyobb volument továbbra az öntöltő hibrid elektromos autók jelentik, ám az akkumulátoros elektromos autók eladásai is meghaladták a 100 ezret 2023-ban. A Toyota pedig a következő években még nagyobb szerepet szán majd az akkumulátoros elektromos modelleknek, amelyekből európai kínálatában már most 8 található: a vállalat első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a bZ4X nagyméretű SUV mellett a Toyota kínálat része a Proace City Electric, a Proace City Verso Electric, a Proace Electric és a Proace Verso Electric mellé idén megérkezik a Proace MAX Electric, míg a Lexus kínálatában szerepel a kisméretű crossover UX 300e és a nagyméretű SUV RZ 450e.

Amellett, hogy a világ más részein már most további akkumulátoros elektromos modelleket is kínál a vállalat, azt is tudni lehet, hogy 2030-ra 15 vadonatúj akkumulátoros elektromos Toyotával és Lexusszal bővül a globális akkumulátoros elektromos portfolió. A Toyota a tavalyi év végén újabb részleteket osztott meg az érkező új akkumulátoros elektromos modellekről, és ambiciózus terveket ismertetett az elektromobilitás terén, számos újítás és bővítés révén. Ebből kiderült, hogy 2026-ig 6 dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modell szerepel majd  a Toyota európai kínálatában, ezek közül 2025 végéig sorozatgyártásba kerülnek a nemrégiben bemutatott Urban SUV és Sport Crossover koncepciókon modellek.  A vállalat emellett további radikális fejlesztéseket tervez az akkumulátoros technológiák terén, valamint új gyártási megoldásokat is bevezet. Ezt az FT-3e koncepció vetíti előre, amelynek célja az új, korszerű és hatékony akkumulátoros rendszerek kifejlesztése. A további bejelentések az új generációs akkumulátorok, többek között a szilárdtest-akkumulátor technológia bevezetésére vonatkoztak, amelyeket 2027-2028 során várhatunk, és drasztikus hatótáv növekedést és töltési idő csökkentést ígérnek.

Hat dedikált BEV modell 2026-ig

A Toyota újabb részleteket jelentett be érkező termékeiről és technológiáiról, amelyek a vállalatot tovább kísérik a zéró emisszió felé vezető úton Európában. Kiemelt szerep kap a Toyota terveiben a 2026-ra hat modellre bővülő dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett portfolió. Az Urban SUV és Sport Crossover koncepciókon alapuló akkumulátoros elektromos Toyoták 2025-ig csatlakoznak a már most nagy sikerrel értékesített bZ4X mellé, emellett a Toyota azt is megerősítette, hogy a még 2022 végén bemutatott ugyancsak akkumulátoros elektromos Compact SUV tanulmány is hamarosan sorozatgyártásra érett változattal debütál. Az újdonságok betekintést nyújtanak a következő generációs akkumulátoros technológiák fejlesztésébe is, amelyek a 2026 után érkező akkumulátoros elektromos Toyoták szívét jelentik majd. A Toyota elektrifikációért felelős európai alelnöke, Andrea Carlucci elmondta, hogy „ha csak Európát vizsgáljuk, nagyon sokoldalú piacot láthatunk. Azonban a cél a 100 százalékos karbonsemlegesség 2035-re – amire csupán 12 évünk van. Szeretnénk ezt a célt elérni.”

A Toyota megközelítése továbbra is a már eddig is sikeresnek bizonyuló multitechnológiás stratégián alapul. A kínálatban és a fejlesztési területek között az öntöltő hibrid elektromos, a plug-in hibrid elektromos, az akkumulátoros elektromos, a hidrogén üzemanyagcellás elektromos, illetve hidrogén belső égésű meghajtás épp úgy szerepel, mint az e-üzemanyagokon alapú meghajtások. A tervek szerint a Toyota európai kínálatában 2026-ig hat dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modell szerepel majd, szemben a jelenleg egy dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellel (bZ4X) és öt akkumulátoros elektromosként is rendelhető modellel (Proace család).

A következő generációs akkumulátorok senki nem hagynak hátra

A 2026 utáni időszakra fejlesztett, következő generációs technológiákkal a Toyota szeretné megváltoztatni a járművek fejlesztésének, gyártásának és használatának mikéntjét. Az új technológiával szeretné biztosítani, hogy a zéró emissziós mobilitás megfizethető és hozzáférhető legyen, megfelelve saját elkötelezettségének, hogy a fenntartható mobilitás mindenki számára elérhető legyen és senki se maradjon hátra. A vállalat új akkumulátorok sorozatával készül, amelyekből az első egy nagyteljesítményű kiadás lesz, amely a hagyományos struktúrákhoz készül, de kétszeres hatótávot és 20 százalékos költségcsökkentést jelent a jelenlegi bZ4X-hez képest.

Ezt követi egy jó minőségű, de kedvező árfekvésű akkumulátor, amely segíti majd az akkumulátoros elektromos modellek elterjedését. Új alakja, bipoláris struktúrája és az olcsóbb, lítium-vasfoszfát (LFP) technológiája 20 százalékkal növeli a hatótávot és 40 százalékkal csökkenti a költségeket a bZ4X-ben jelenleg használt technológiához képest. A harmadik érkező akkumulátor a nagy teljesítményre koncentrál, bipoláris technológiát és magas nikkelkatód-arányt használva. Várhatóan alacsonyabb költségekkel és tovább növelt hatótávval érkezik. A Toyota első szilárdtest-akkumulátoraival kapcsolatban így fogalmaz Andrea Carlucci: „Technológiai áttörést értünk el, amely megoldja a szilárdtest-akkumulátorok tartósságával kapcsolatos kérdéseket. Jelenleg fejlesztjük a sorozatgyártási megoldásokat, hogy 2027-2028 környékén elkezdhessük a kereskedelmi forgalmazást többtízezer járműves gyártási kapacitással.” A Toyota már a kezdetektől szeretné elérni, hogy 10-ről 80 százalékra mindössze 10 perc alatt feltölthető legyen az új technológiás akkumulátor.

A vállalat más technológiákat is fejleszt a következő generációs akkumulátoros elektromos modellek gyártásához, megalkotásához és formatervéhez. Ezeket szemlélteti az ugyancsak tavaly év végén leleplezett Toyota FT-3e koncepció, egy technológiai tanulmány, amely jövőbeli technológiák teljes palettáját tárja elénk, minimalizálva a tömeget, maximalizálva az aerodinamikai teljesítményt és visszafogva a költségeket. Az FT-3e betekintést nyújt abba, hogy a jövő autói többet kínálhatnak puszta mobilitásnál: képesek összekötni a társadalmat és lehetővé tenni az energia és az adatok áramlását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...