Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - 5500 milliárd fölött a tavalyi hiány
No menu items!

Államháztartás – 5500 milliárd fölött a tavalyi hiány

Tavaly decemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel a múlt évre vonatkozó éves deficit 5548,6 milliárd forint lett – közölte a Pénzügyminisztérium.

A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései mintegy 1200 milliárd forint többletkiadással jártak, melyek a kórházak adósságrendezésén túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták.

Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban várhatóan 9 százalék körül lehet a PM várakozása szerint.

A tavalyi évben a központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 46,7 milliárd forintos többletet értek el.

A minisztérium hangsúlyozta: a járvány első és második hullámának idején is a kormány legfontosabb célja az életek védelme, és a magyar gazdaság működőképességének a megőrzése. A kormány felelős döntése értelmében nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa.

Ennek érdekében a költségvetés vállalta a legnagyobb kiadásokat, így a meghozott intézkedések következtében a központi alrendszer 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az évet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.