Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Államháztartás - Két hónap alatt 255 milliárd hiány
No menu items!

Államháztartás – Két hónap alatt 255 milliárd hiány

Az államháztartás központi alrendszere 254,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az idei év első két hónapját – jelentette előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium (PM).

Ezen belül a központi költségvetés 283,7 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 36,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 7,2 milliárd forintos hiányt mutattak.

A múlt év január-februárban 67,3 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere. A központi költségvetés 18,9 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 31,2 milliárd forint, míg a társadalombiztosítás 17,2 milliárd forint többletet könyvelt el.

Idén február végéig az uniós kiadások megközelítették az 569,4 milliárd forintot, míg tavaly ilyenkor ez 200,2 milliárd forintot tett ki. Ezzel szemben idén az első két hónapban 61,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe az egy évvel korábbi 281,4 milliárd forint helyett. A minisztérium szerint főképp ez okozta a tavalyi és az idei év azonos időszakának eltérő alakulását.

A magyar gazdaság növekvő teljesítményének köszönhetően az előző évihez képest – az adócsökkentések ellenére is – jelentősen emelkedtek a költségvetésbe február végéig beérkezett adóbevételek – emelte ki a PM.

A központi költségvetésbe az általános forgalmi adóból 56,4 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból 40,1 milliárd forinttal, a társasági adóból 35,3 milliárd forinttal több folyt be, mint az előző év azonos időszakában.

Az év első két hónapjában az általános forgalmi adóból az éves előirányzat 15 százaléka, a személyi jövedelemadóból az éves előirányzat 17,3 százaléka, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból összesen az éves előirányzat 16,5 százaléka teljesült, az időarányos 16,7 százalékkal összevetve.

Az első két hónapban az államháztartás kiadási oldalát terhelő tételek között szerepel 31,5 milliárd forint a közúthálózat fenntartására és működtetésére, 28,3 milliárd forint a Modern városok programra, 13,2 milliárd forint a közúthálózat felújítására, 8,7 milliárd forint beruházásösztönzésre és 9,4 milliárd forint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására – sorolta közleményében a minisztérium.

A kormány intézkedéseinek, így a hatéves béremelési és adócsökkentési megállapodásnak, a családok otthonteremtését támogató programoknak, a foglalkoztatáspolitikai és a gazdaságfehérítő lépéseknek köszönhetően az elmúlt években jelentős mértékben erősödött a magyar gazdaság – emlékeztetett a Pénzügyminisztérium.

Az ország uniós összehasonlításban is kiemelkedő 2019. évi teljesítménye – a bruttó hazai termék közel 5 százalékos növekedése, a 14 százalékos beruházás-bővülés és a nettó keresetek 11,4 százalékos emelkedése – megfelelő alapot biztosít az idei esztendőre is. A kormány szándéka szerint folytatódik a magyar gazdaság versenyképességének erősítése annak érdekében, hogy az uniós átlagot legalább 2 százalékponttal meghaladó növekedési ütem fennmaradjon – hangsúlyozta a minisztérium.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.