Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Amerika: várakozás feletti növekedés az első negyedévben
No menu items!

Amerika: várakozás feletti növekedés az első negyedévben

A masszív kormányzati segélyek és az oltási kampány felgyorsítása eredményeként jelentős, a várakozásokat is felülmúló ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által közölt első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 6,4 százalékos évesített ütemben nőtt január-márciusban. Elemzők átlagosan 6,1 százalékos emelkedésre számítottak a tavalyi negyedik negyedévben mért 4,3 százalékos növekedés után.

Az első negyedéves 6,4 százalék a második legerősebb ütem 2003 harmadik negyedéve óta, ezt csak a tavalyi harmadik negyedév múlja felül, amikor a koronavírus-járvány első brutális hullámát követő felpattanás 33,4 százalékos rekordnagyságú növekedést eredményezett.

A járvány éppen egy évvel ezelőtt példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság.

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 10,7 százalékkal, 554,2 milliárd dollárral, 22 050 milliárd dollárra kúszott fel idén január-márciusban.

A tavalyi negyedik negyedévben 6,3 százalékkal, 324,5 milliárd dollárral nőtt ez az érték.

A tavalyi első negyedévhez képest 0,4 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság január-márciusban, ami jelentős javulást jelent ahhoz képest, hogy tavaly a negyedik negyedévben 2,4 százalékkal, a harmadikban 2,8 százalékkal, a másodikban pedig 9,0 százalékkal csökkent, az elsőben pedig mindössze 0,3 százalékkal nőtt a reál-GDP.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 10,7 százalékos évesített ütemben emelkedtek az első negyedévben, míg az előző negyedévben csak 2,3 százalékkal nőttek. A vállalati beruházások 9,9 százalékkal nőttek, lassult kissé az évesített ütem az előző negyedév 13,1 százalékához képest. Az export 1,1 százalékkal csökkent, az import viszont 5,7 százalékkal nőtt. A kormányzati kiadások és befektetések 6,3 százalékkal ugrottak meg az előző negyedévi 0,8 százalékos csökkenés után.

A személyes fogyasztások árindexe 3,5 százalék volt a tavalyi negyedik negyedévben mért 1,5 százalék után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 2,3 százalékra rúgott január-márciusban, míg az előző negyedévben 1,3 százalékra.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.