Hirdetés
Kezdőlap Hírek Amerikai importvámok - Washingtonban a kínai delegáció. Letartóztatás és aranyláz
No menu items!

Amerikai importvámok – Washingtonban a kínai delegáció. Letartóztatás és aranyláz

Washingtonba érkezett a kínai miniszterelnök-helyettes, hogy részt vegyen a két ország közötti kereskedelmi feszültség enyhítését célzó tárgyalások újabb fordulóján, nem sokkal ezelőtt az amerikai igazságügy vádemelést javasol a Huawei igazgatója ellen.

A küldöttségnek tagja a kínai jegybank vezetője, a kínai központi gazdaságtervező szervezet, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke, valamint a pénzügyminisztérium,  az ipari és informatikai minisztérium, valamint mezőgazdasági minisztérium egy-egy miniszterhelyettese.

Rossz ómen ugyanakkor, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium pont a megbeszélések kezdetekor jelentette be, hogy
banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatósági félrevezetése miatt két ügyben is vádemelést javasolt a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég és pénzügyi igazgatója, a Washington kérésére Kanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen.

A bejelentés szakértők szerint beárnyékolhatja a washingtoni kereskedelmi tárgyalásokat, aminek a hatására az arany unciánkénti ára 7 havi csúcsra, tavaly június közepe óta legmagasabb szintre, 1304,53 dollárra emelkedett.

Január elején a világ két legnagyobb gazdaságának képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz azóta, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök december elején Buenos Airesben személyes találkozójukon március végéig, 90 napra kereskedelmi “tűzszünetet” kötött, esélyt adva a hónapok óta dúló vámháború lezárásának.

Az eredetileg kétnaposra tervezett, majd egy további nappal meghosszabbított január eleji megbeszélésről csak semmitmondó közlemények jelentek meg, konkrét előrelépésről egyik érintett fél sem adott számot.

A Bloomberg néhány nappal később jól értesült forrásokra hivatkozva arról jelentett, hogy Kína az év eleji megbeszéléseken felajánlotta, hogy hat év alatt fokozatosan ezer milliárd dollárral növelte volna amerikai termékek importját és ezzel a javasolt időpont végére nullszaldós lenne a két ország közötti külkereskedelmi egyenleg. Tavaly 323 milliárd dollár amerikai deficit alakult ki a Kínával folytatott kereskedelemben.

A január eleji kínai felvetést azonban elutasította Washington, és azzal állt elő, hogy rövidebb idő alatt, két év során kellene elérni a külkereskedelmi egyensúlyt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.