Kezdőlap Fogyasztóvédelem Arckrémek: tényleg bio a bio - egy kivétellel
No menu items!

Arckrémek: tényleg bio a bio – egy kivétellel

Közel nyolcvanféle kozmetikumból mindössze egy gyártója nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy terméke valóban természetes lenne – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Mint írták, egyre több környezet- és egészségtudatos vásárló részesíti előnyben a natúr- és biokozmetikai termékeket is, amelyekből a kereslethez igazodva folyamatosan szélesedő kínálat érhető el az üzletekben. A “zöld” termékek iránti fogyasztói igény megnövekedése elvben magával vonhatná a környezetvédelemmel kapcsolatos túlzó, hamis, megtévesztő állítások elszaporodását. A vállalkozások a május-júniusi ellenőrzés tapasztalatai szerint tisztességesen járnak el, az árucikkeik természetes összetevőire, környezetkímélő előállítására vonatkozó tájékoztatásuk valós.

Az ITM által elrendelt vizsgálatban a fogyasztóvédelmi hatóság a gyártótól, tanúsítótól bekérte az adott termék minősítő tanúsítványát vagy egyéb igazoló dokumentumát, áttekintette a tanúsítók honlapján közzétett információkat. Az ellenőrzésekben érintett 79 bio, natúr vagy vegán jelölésű arckrém közül 27 terméket drogéria- vagy áruházláncok forgalmaznak. 28 arckrém webáruházakban, 24 pedig bioboltokban, gyógynövény-szaküzletekben, kozmetikai cikkeket árusító kis- és nagykereskedésekben kapható. A vizsgált termékek közül 27 hazai gyártású.

A gyártók és forgalmazók 75 termék esetében bemutatták az állításokat igazoló tanúsítványokat, két arckrémnél ez még folyamatban van. Egy esetben a címkén szereplő “bio” megjelölés nem biogazdálkodásból származó, hanem csak növényi eredetű összetevőket takart. A gyártó azonnal intézkedett a megtévesztő megnevezés pontosításáról.

Mostanáig mindössze egyszer fordult elő, hogy a gyártó nem tudta dokumentumokkal alátámasztani az arckrém címkéjén szereplő állítást, amely szerint az 100 százalékban természetes összetevőket tartalmazna.

A termékek tételes listája IDE kattintva érhető el.

Keszthelyi Nikoletta

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: “a vizsgálat kiemelkedő eredménye, hogy tanúsító védjegy jogosulatlan használatával nem találkozott a fogyasztóvédelmi hatóság. A zöld állítások ellenőrzését termékcsoportoktól függetlenül folytatjuk. A kollégák szeptember végéig kutakodnak megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok után, elsősorban a környezetbarát, újrahasznosított termékeket árusító és csomagolásmentes boltokban. Az országos ellenőrzéssorozatban főként élelmiszerek, ruházati és háztartási-vegyipari cikkek környezetkímélő, fenntartható jellegére vonatkozó állítások valóságtartalmát vizsgáljuk“.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Microsoft: erős ügyfél-azonosítással a kibertámadások 99 százaléka kivédhető

A Microsoft szerint a ma ismert támadások 99 százalékát vissza lehetne verni egyszerű, gyakran díjtalanul elérhető módszerekkel, mégis, az ügyfeleinek csak kevesebb, mint a 20 százaléka használ még olyan jól bevált védekezési eszközt is, mint a többtényezős hitelesítés.

Budapesten emelkedtek a használt lakások árai

A fővárosban átlagosan 3,5 százalékkal emelkedett a használt társasházi lakások ára, míg a panelek értéke 7,5, a családi házaké pedig majdnem 11 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában 2020 azonos időszakához képest - közölte az Otthon Centrum.

Az EU igazságügyi együttműködést kezdeményezett a helyreállítási források védelmére

Az Európai Unió az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) irányításával igazságügyi együttműködést kezdeményezett a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló uniós források védelmére - tájékoztatott az Europol.

Kepecs Gábor: „a biztosítóknak újra kell gondolniuk a biztosításpolitikájukat”

A járványhelyzet a biztosítási piacot is átalakítja, amely nem...

Hírek

Microsoft: erős ügyfél-azonosítással a kibertámadások 99 százaléka kivédhető

A Microsoft szerint a ma ismert támadások 99 százalékát vissza lehetne verni egyszerű, gyakran díjtalanul elérhető módszerekkel, mégis, az ügyfeleinek csak kevesebb, mint a 20 százaléka használ még olyan jól bevált védekezési eszközt is, mint a többtényezős hitelesítés.

Az EU igazságügyi együttműködést kezdeményezett a helyreállítási források védelmére

Az Európai Unió az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) irányításával igazságügyi együttműködést kezdeményezett a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló uniós források védelmére - tájékoztatott az Europol.

Hálapénz. Bűnügyi felügyelet alá került egy zalai szülészorvos

Egy hónapig nem hagyhatja el lakóhelyét az a zalaegerszegi orvos, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt - döntött a Zalaegerszegi Járásbíróság.

Kórházba került Bill Clinton volt amerikai elnök

Fertőzést kapott, és több napja kórházban ápolják Bill Clinton volt amerikai elnököt - erősítette meg a kaliforniai Irvine klinika egyik tisztségviselője.

Eppel János a VOSZ új elnöke

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) küldöttgyűlése elnökké választotta Eppel Jánost, a szervezet társelnökét.

Az szja-visszatérítést nem kell visszafizetni a bevalláskor

A megjelent ellentmondásos információk pontosítására adott ki tájékoztatót a NAV arról, hogy akitől év közben vonták le az adóelőlegeketa szabályok szerint, annak az visszajár, nem áll fennbefizetési kötelezettség.

Fagyni is fog, száraz, napsütéses idő is lesz a hét végén

Hajnalonként ködös, napközben száraz, napsütéses idő várható hétvégén. A leghidegebb órákban néhol fagyra is készülni kell

Magyar falu program – 121 településen nyílik kisbolt

A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gazdaság

OTP: újabb munkavállalói résztulajdonosi program indul

Az OTP Bank rendkívüli közgyűlésén döntött egy újabb munkavállalói résztulajdonosi program létrehozásáról és támogatásáról - jelentette be Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója.

Befektetési alapok – 7500 milliárd fölé nőtt a kezelt vagyon

Szeptemberben 2 százalékkal, mintegy 144 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így a hónap végén 7532 milliárd forintot kezeltek a Bamosz-tagok - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

Fizetési mérleg. Egymilliárd eurós hiány augusztusban

Augusztusban 1,035 milliárd euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg a júliusi 267 millió és az első félévi 598 millió euró hiányt követően - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Jövő nyárig marad a hitelmoratórium – a rászorulóknak

A kabinet 2022. június 30-ig meghosszabbítja a rászorulók segítésére bevezetett hitelmoratóriumot - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom