Kezdőlap Gazdaság ÁSZ: az újraindítás módján múlik a gazdaság jövőbeni válságállósága
No menu items!

ÁSZ: az újraindítás módján múlik a gazdaság jövőbeni válságállósága

A koronavírus-járványt követő gazdasági újraindítás intézkedéssorozata hosszú távon és alapjaiban határozza meg a gazdasági élet szereplőinek pénzügyi teljesítőképességét, helyzetét, ezáltal a magyar gazdaság jövőbeni válságállóságát – hangsúlyozzák az Állami Számvevőszék szakértői elemzésükben.

Mint írják, a korábbi válságok fontos tanulsága volt, hogy állami beavatkozás nélkül a válságfolyamatok felgyorsulását a piac önszabályozása nem tudja megállítani. Ezért a válság tovaterjedésének elkerülése érdekében gyors, hatékony és összehangolt fiskális és monetáris politikai intézkedésekre van szükség.

Az állami költségvetésnek mindenekelőtt az emberi élet és egészség védelmében meghozott intézkedéseket kellett finanszíroznia, és az állam csak a gazdaságot is korlátozó intézkedések mellett foghatott hozzá a válság hatásainak enyhítéséhez, majd az újraindulás ösztönzéséhez.

Az ÁSZ szakértői elemzésükben hangsúlyozzák, hogy ez utóbbiaknak a sikere nagy mértékben függ attól, hogy a költségvetési és a monetáris politika mekkora mozgástérrel rendelkezik, és így milyen nagyságrendben tud eszközöket mozgósítani, hogy a gazdaság szereplőinek irányt és távlatot adjon.

A költségvetési politika prioritása 2020-ban a járvány, illetve annak negatív gazdasági hatásai elleni védekezés volt. A kormányzat a járvány okozta válságra az emberek élete és egészsége védelmében hozott állami intézkedésekkel, a költségvetés jelentős átalakításával és a Gazdaságvédelmi akcióterv meghirdetésével reagált, amelynek a megvalósításához rendelt források elérték a GDP 17 százalékát.

Egy évvel később a kormány már a gazdaság gyors újraindításásának támogatására koncentrálta a költségvetési forrásokat, amelyek elsősorban a beruházási aktivitás fokozását, a foglalkoztatás további bővítését célozták. Ugyanakkor 2021-ben már ismét csökkent az államadósságmutató, és a kormányzat az év végén visszafogta saját beruházásait, finanszírozási teret adva a piaci szereplők bővülő beruházásainak. Ezek az intézkedések mérsékelték a vásárlóerő csökkenését is, ami válság idején szintén fontos feladat a modern állam számára.

Az elemzés szerint a gazdaság védelmét és újraindítását szolgáló intézkedések eredményességét legjobban a foglalkoztatás alakulása tükrözi.

A nemzetgazdaságban foglalkoztatottak száma 2020-ban ugyan csökkent, de 2021-ben már meghaladta a válság előtti szintet. Fontos, hogy a munkaerőpiac helyreállása a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek arányának növekedésével valósult meg.

A vállalkozásokat a tevékenységük jellegétől és a vállalkozási mérettől függően érintette a válság. A pandémia hatására egyes ágazatokban – mezőgazdaság, feldolgozóipar, közigazgatás, védelem, egészségügy – bekövetkezett foglalkoztatás-csökkenés felgyorsította a digitális átállást, és pozitív hatással volt a termelékenység alakulására. A magyar gazdaság termelékenységének az EU átlagához viszonyított értéke a válság kezdő évében is javult, vagyis az elmaradás mértéke az uniós átlaghoz képest csökkent. A kutatás-fejlesztésekre fordított GDP-arányos kiadások szintje is emelkedett.

Mindezek az intézkedések hozzájárultak a tavalyi rendkívül dinamikus gazdasági növekedéshez, amelynek révén 2021-ben a magyar GDP reálértékben már meghaladta a válság előtti szintet – áll az elemzésben.

A háztartások a lezárások és egyéb korlátozások miatt jelentősen növelték online vásárlásaikat, illetve a fogyasztásuk kényszerű csökkenése miatt megtakarításokat halmoztak fel, de azt nagyobb arányban nem befektették, hanem magas likviditást biztosító formában tartották. A gazdaság újraindításával pozitívvá váló kilátások hatására ismételten nőtt a lakossági állampapír-állomány és az egyéb tartós befektetések állománya is.

Az elemzés szerint a válság sikeres kezelésének kulcseleme volt, hogy a kormányzati intézkedések figyelembe vették a piaci szereplők várható magatartását, és a költségvetési és a monetáris politika megfelelő eszköztárral tudta biztosítani a gazdaság rezilienciáját, ösztönözni újraindulását.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.