Kezdőlap Gazdaság Átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
No menu items!

Átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása

Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal csökkent az intézkedés alá vont 30 alapvető élelmiszer ára – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Zsigó Róbert szerint az árréscsökkentés szűk egy hónappal ezelőtti bevezetése óta 872 termék ára csökkent, ezek között pedig van 21 olyan, aminek 50 százalék felett és 103 olyan termék, aminek legalább negyven százalékkal, de van olyan is, amelynek 64 százalékkal csökkent az ára.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az elért eredményeket meg is kell védeni, ezért folyamatosan figyelik, hogy a kereskedők betartják-e a maximum tíz százalékos árrést az érintett termékkategóriák esetében.

Eddig 416 üzletet ellenőriztek, s jogszabálysértés még nem történt. Bár bizonyos ügyeket vizsgálnak, de az látszik, hogy a kereskedelmi láncok betartják árréscsökkentést – emelte ki.

Közölte ugyanakkor, hogy vannak jelek, amelyek szerint a “kereskedelmi láncok majd idővel megpróbálnának ez alól kibújni”, de ezt nem fogják engedni. Kijelentette: a kormány nem háborút akar a kereskedelmi láncokkal, csak vissza szeretné szorítani “az indokolatlan és túlzó áremeléseket az élelmiszerek területén, és azt szeretnénk, ha ebben partnerek lennének a kereskedelmi láncok” – hangoztatta.

Zsigó Róbert szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban a telekommunikációs szolgáltatások – így a tévé, az internet, illetve a mobiltelefonálás – és a banki szolgáltatások árai is emelkedtek, ezért a kormány velük is tárgyalásokban kezdett.

A telekommunikációs cégek és a bankok is vállalták, mondta, hogy 2026. július 1-ig nem fognak árat emelni, illetve azok a cégek, amelyeket már megtették, azok visszaviszik az áraikat a 2025. január 1-i szintre.

A kormány célja, hogy hosszabb távon is megmaradjon az élelmiszerek csökkentett ára, s hogy ne történhessenek indokolatlan emelések, ennek érdekében pedig folyamatosan ellenőrizni fogják a láncokat és szükség esetén büntetni is fognak-közölték az MTI hírben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.