HirdetésHirdetés

AzÜzlet.hu - MTI

Nagy-Britanniában is megszaladt az infláció

Három évtizede nem mért ütemre gyorsult februárban az éves összevetésben számolt brit infláció - jelentette a brit statisztikai hivatal.

Megnyitott a Tesla első európai gigagyára

Elkezdődött a termelés a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében.

Londoni elemzők: 8 százalékig emelheti az alapkamatot az MNB

Londoni pénzügyi elemzők értékelései szerint a Magyar Nemzeti Bank a márciusi kamatdöntő ülésen világossá tette, hogy monetáris politikáját továbbra is az infláció megfékezésére összpontosítja, ezért az alapkamatot 8 százalékig is emelheti az idén.

MNB-alelnök: tartós marad a monetáris szigor

Folytatódó szigorításra és a kamatemelési ciklus korábbinál nagyobb lépéssel történő folytatására van szükség. Rövid távon a háború, középtávon pedig az infláció jelenti a nagyobb kockázatot, így az árstabilitást kell előtérbe helyezni - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Erősödött a forint a kamatemelés után

Erősödött a forint kedden kora délután, miután a jegybank monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 4,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Itt az újabb szigorítás – 100 bázisponttal nőtt az alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 4,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.

Tiltás ellenére reklámoztak – 22 milliós bírságot szabott ki a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal 22 millió forint bírságot szabott ki a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira, két magyar és két szlovák vállalkozásra. A cégek a hatósági tiltás ellenére reklámozták a közegészségügyi kockázatokat hordozó termékcsaládot - közölte a GVH.

Felmérés: a magyar cégek többsége fenyegetésnek érzi a háborút

A szomszédban kitört háború a válaszadó cégek jelentős többsége szerint egyértelműen negatív hatással van üzletmenetére: a megkérdezettek 26 százaléka nagyon negatív, 46 százalékuk kissé negatív hatásról számolt be, további 27 százalékuk egyelőre nem lát érdemi hatást - ismertette felmérésének eredményét a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Oroszország betiltotta a Facebookot és az Instagramot

Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot "szélsőségesnek" minősítette.

Fitch: nagyot romlottak a világgazdaság növekedési kilátásai

Jelentősen romlottak a világgazdaság idei növekedési kilátásai az újult erővel feltámadó infláció és az inflációs nyomást még tovább erősítő ukrajnai háború miatt - áll a Fitch Ratings negyedéves globális előrejelzésében.

Piacvezető lett Albániában a 4iG

Az albán versenyjogi hivatal jóváhagyását követően a 4iG Nyrt. megvásárolta a One Telecommunications (ONE) 99,899 százalékos közvetett tulajdonát. A 4iG érdekeltségében lévő ALBtelecommal együtt a vezetékes és a mobiltávközlési szolgáltatási szegmensben is piacvezető vállalatcsoport jött létre az albán telekommunikációs piacon.

MNB: a természet kárára nem lehet erőltetni a gazdasági növekedést

A környezeti fenntarthatóság elérése a 21. század egyik legnagyobb kihívását jelenti, a természet kárára ma már nem lehet a növekedést erőltetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank, miután bemutatta klímaváltozással kapcsolatos pénzügyi (TCFD) jelentését.

Letaszították a trónról a Barcelonát – íme a világ leggazdagabb futballklubjai

Az angol bajnok vezeti a Deloitte könyvvizsgáló cég által a leggazdagabb futballklubokról évente összeállított világranglistát.

Újabb márkával bővül az AutoWallis kiskereskedelmi portfóliója

Bővíti a kiskereskedelemben értékesített autómárkák számát az AutoWallis, miután belép a SsangYong hazai kiskereskedelmi piacára.

Lengyel kormányfő: Svájc is fagyassza be az orosz oligarchák vagyonát!

Az orosz oligarchák vagyonának befagyasztását kérte Svájctól a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki hétfőn Ignazio Cassis svájci elnökkel tárgyalt Varsóban.

Hivatalosan is aszály van – nem kell vízkészletjárulékot fizetni

A belügyminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot az ország teljes területére. Így a mezőgazdasági termelőknek nem kell vízkészletjárulékot fizetniük és vízjogi engedély nélkül, bejelentést követően egyszer rendkívüli öntözési célú vízhasználatra jogosultak.

KSH: a magas takarmányárak alakították az állatállományt

Tavaly december 1-jén a sertések száma 4,4, a szarvasmarháké 3,3, a juhoké 6,0 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, tyúkból viszont 11 százalékkal többet tartottak az országban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Megerősítette az Európai Unió besorolását a Moody’s

Megerősítette az Európai Unió lehetséges legjobb, stabil kilátású "Aaa" adósminőségi besorolását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt a 27 EU-tagország nagyon erőteljes szuverén hitelképességi profiljával indokolta a döntést.

Húsvétra még drágább lesz a tojás

Húsvétig 55 forintra kúszhat fel a tojás fogyasztói átlagára, de az ellátás biztosított - derül ki az Agroinform elemzéséből.

Felgyorsult a lakáspiac – a fővárosi panel a sláger

Az év elején a fővárosban és vidéken is felgyorsult a lakáspiac. Budapesten továbbra is a panellakások kelnek el a leggyorsabban, ezek a lakások átlagosan 51 nap alatt gazdára találnak.

Friss

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább