Hirdetés
Hirdetés

AzÜzlet.hu - MTI

Nagy Márton: le kell törni az inflációt, helyre kell állítani a növekedést

Magyarország számára a legfontosabb feladatot az infláció letörése és egy számjegyűre történő leszorítása jelenti, emellett pedig helyre kell állítani és hosszú távon is fenntartható pályára kell helyezni a növekedést - fejtette ki a gazdaságfejlesztési miniszter az uniós Versenyképességi Tanács ülésén.

Eljárást indított a Microsoft ellen a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyelei eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben - közölte a versenyhivatal.

Elon Musk átnevezte a Twittert, új a logó is

Elon Musk amerikai üzletember hétfőn hivatalosan is bejelentette a Twitter átalakítását X-é, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását.

Csehország teljesen levált az orosz földgázról

Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt - jelentette ki Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter.

Szokatlanul nagyot drágult itthon a termőföld

Tavaly a korábbi évek áremelkedését meghaladó mértékben, majdnem 10 százalékkal drágult a termőföld Magyarországon - közölte az MBH Bank.

Uniós főképviselő: globális élelmiszerválsághoz vezet Oroszország döntése

Globális élelmiszerválsághoz fog vezetni, hogy Oroszország felmondta a Fekete-tengeren keresztül történő ukrán gabonaexportról szóló megállapodást - figyelmeztetett Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve.

Ötödével nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére

A második negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1853 forint volt, ami 19 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1553 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder.

Öt égitest ritka együttállása lesz látható ma estétől

Csütörtökön, a naplemente után közvetlenül a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a holdsarló és a Regulus nevű csillag mind egy bolyban lesznek megfigyelhetők a nyugati horizont felett. A nem mindennapi ötösfogatot még szombaton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló Csillagkapu eseményén is meg lehet tekinteni - közölte az obszervatórium.

Másfél éves mélyponton az euróövezeti infláció

Júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően tizenhét havi mélypontra enyhült az éves infláció az euróövezetben, főként az energiaárak csökkenésének köszönhetően - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adataiból.

Észak-Macedónia hozzányúl az alkotmányához az uniós csatlakozás érdekében

Megváltoztatja az alkotmányát Észak-Macedónia annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjon haladni az európai integráció útján - közölte a Vesti.mk észak-macedón hírportál annak kapcsán, hogy pontosan egy évvel ezelőtt kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások a nyugat-balkáni ország és az Európai Unió között.

A jövő héten robbanhat be a parlagfűszezon

A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Már rendelhető az új magyar fűtési rendszer

Termékfázisba lépett és már rendelhető a magyar gyártónál az utóbbi évek egyik globálisan is páratlan épületgépészeti fejlesztése, amely hazai innováción alapszik: az EGW Technologies által gyártott fűtőüveg az ablakfelületeket használja hőleadóként.

Londoni elemzők: Oroszország várhatóan visszatér a fekete-tengeri gabonaegyezményhez

Londoni iparági elemzők véleménye szerint Oroszország várhatóan visszatér az ukrán gabona fekete-tengeri exportjáról kötött egyezményhez, amely július 18-án nulla órakor lejárt.

Új vezérigazgatója lesz a Yettel Magyarországnak

Igor Prerovskyt nevezik ki a magyarországi vállalat új vezérigazgatójává szeptembertől a PPF Telecom Group, a Yettel Magyarország többségi tulajdonosa - közölte a vállalat.

Budapest néhány kerületében már olcsóbbak a lakások

Minden szegmensben megállt a fővárosi használtlakás-árak emelkedése az idén, több városrészben és lakástípusnál pedig csökkentek is az árak.

Valaki 63 millió forintnyi pénzt fizetett egy 2007-es Iphone-ért

Több mint 190 ezer dollárért (63 millió forintért), az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy amerikai árverésen egy első generációs, gyári csomagolású, kiváló állapotú 2007-es iPhone-modell - számolt be a BBC hírportálja.

Újabb bankot vásárolhat a magyar szuperbank

Megszerezheti a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46 százalékos részesedését az MBH Bank a Danube Magántőkealaptól, az erről szóló adásvételi szerződést már alá is írták - közölte a pénzintézet.

Nem jósolnak túl sok jót az inflációt illetően

A gazdasági szakértők továbbra is magas globális inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet negyedéves kutatási eredményei szerint.

Bundesbank: élénkül a német gazdaság

A német gazdasági teljesítmény némi élénküléséről számolt be a Bundesbank havi rendszeres jelentésének legfrissebb számában.

Csak színlelték az együttműködést a kartellező hajós cégek, súlyosabb bírságot kaptak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.
Hirdetés
Hirdetés