HirdetésHirdetés

Érsek M. Zoltán - AzÜzlet.hu

Új határok közé szorult a forint

A forint-euró árfolyam stabilizálódni látszik, a magyar fizetőeszköz új határok közé szorult - fejti ki Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki az euró-dollár árfolyam elemzése mellett az MNB nem hagyományos eszközrendszerének kommunikációjához kötődő kihívásokra hívja fel a figyelmet.  

Olcsóbban tankolhatunk a benzinkutaknál, de vannak kérdőjelek

A hazai autósok is üzemanyag árcsökkenéssel számolhatnak, de a világpiaci 10 dolláros áresés hatása nálunk mérsékeltebb lesz - állítja Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője, aki szerint a korábbi felfutó kereslet csökkent, de a világpolitika továbbra is rányomja bélyegét az olaj árára.

A világjáró magyar szakértők tanúsítása az útlevél a fogyasztókhoz

Ötvennyolc országba utaztak tavaly, a világ egyik legmagasabban jegyzett, minőségtanúsítással foglalkozó cége, a TÜV Rheinland, magyarországi leányvállalatának szakemberei. Novák Miklós ügyvezető igazgató és régiós vezető szerint a fiatalok számára az utazás mellett a megbecsülés és a folyamatos fejlődési lehetőség miatt is vonzó a TÜV.

Már nem csak használt autóra futja

A devizahitelek jórészének kifutása mellett az alacsony kamatkörnyezet és a növekvő jövedelmek is jót tesznek az új autópiacnak, ami idén már jelentős növekedést produkál – véli Erdélyi Péter Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ügyvezető elnöke.

Kolosi Tamás, a márkaépítő könyvkereskedő

Aki az állam segítségéért kiált, nem ismeri a helyzetet. A könyvpiac köszöni, jól van: önerőből túlélte a válságot és az egyik legnagyobb szereplőnek számító Alexandra bedőlését – értékel Kolosi Tamás a Líra Könyv Zrt. elnöke, aki beszél üzleti karrierjének indulásáról, arról, hogy az üzleti életben miért fontos szövetségeket kötni és hogy mikor várható az Amazon piacra lépése.

A Forma-1-ben sem véletlen az abroncscsere

Az szinte már unalomig ismert, hogy plusz 7 Celsius-fok alatt a biztonságunk érdekében érdemes téli abroncsra váltani. Azt már kevesebben tudják, mi áll a jó tanács mögött: a MARSO szakembere szerint a szó szoros értelmében életbevágó a különbség.

Csak a fix kamatozású hitel nyújt biztonságot

Hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.A forint árfolyama ugyan nem mellékes, de az MNB ezt – egyéb tényezők mellett - csak az inflációra gyakorolt hatás szempontjából figyeli – fejti ki Pleschinger Gyula az MNB Monetáris Tanácsának tagja AzÜzlet.hu-nak adott interjújában. Hozzátette: hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.

Vértes András: meg kell tanítani a gyerekeket tanulni

A magyar gazdaság jelenleg megfelelő növekedést mutat, de a hosszútávú versenyképességhez elengedhetetlen az oktatás és az egészségügy hatékonyságának javítása, valamint az, hogy az EU-s választás után arrafelé közelítsünk, ahol a nagy politikai és gazdasági erők együttműködnek – mondta AzÜzlet.hu-nak Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.

Hotelnél több, független szállodalánc

A piac megváltozott, a belföldi kikapcsolódás mára a vendégek természetes igénye lett, ami a nagyobb versenyt és nagyobb követelményeket támaszt a piacon – tartja Klemm Balázs az év elején indult, független szállodaüzemeltető, a Hotel&More tulajdonos ügyvezető igazgatója.

Szakképzési oktatási centrumok megnyitásában segít a Legrand

A közeljövőben adják át a hatodik regionális, akkreditált KNX labort, amely a Legrand Magyarország Zrt. segítségével került kialakításra. Károlyi László vezérigazgató a közelmúltban rendezett EuroSkills és az EIT Innovators Award tapasztalatai kapcsán állítja: a jövőben az lehet sikeres, aki több szakma eredményeit képes ötvözni.

Minden megváltozik az autózásban – állítja a Ford regionális igazgatója

Több nemzetközi helyszínt megelőzve, Budapesten nyitotta meg legnagyobb európai adminisztratív központját a Ford. Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója AzÜzletnek kifejtette: egy-egy ilyen központért valódi számcsata zajlik, amelyben a tudástőkének is nagy szerepe van. 

Dizájnos szedánnal támad a Peugeot

Magyarországon is bemutatkozott a Peugeot 508-as, ami a kihalófélben lévő szedán kategóriába hoz új életet – és főként dizájnt.

Kifinomult luxus, elegáns közösségi terek a Párisi udvarban

Már csak néhány hónap és ismét régi fényében, sőt talán még annál is jobban ragyoghat a belváros ékességének számító Párisi udvar, amelyben az ötcsillagos Hyatt szálloda alján található közkedvelt passzázs közösségi térként várja majd a fővárosiakat és a Pestre érkezőket.

Forradalmi üzemanyaggal repült a Virgin Atlantic

Az extrém és újító megoldásairól híres Sir Richard Branson ezúttal is hű maradt önmagához: a Virgin Atlantic indította az első, újrahasznosított szén-dioxiddal üzemelő kereskedelmi járatot.

A Volkswagen önvezető, zöld jövője

Igaz, ma még csak koncepcióautók formájában, de 2020-tól már élesben is beveti a Volkswagen azokat a tisztán elektromos autókat, amelyek a jelenleg futó e-autók mellett a cég zöld flottáját alkotják.

A családbarát hotel nem fékez

Sok mindent lehet másolni, de egy hotel lelkét, vagyis azt a vendégszeretetet, amit az ország első családbarát szállodája nyújt, biztosan nem lehet - vallja Baldauf Csaba.

Kövér László: megvannak a saját tartalékaink a munkaerőhiány megoldására

A korábbinál konzultatívabb törvényhozásra számít az Országgyűlés elnöke. Az Üzletnek adott exkluzív interjújában elmondta: Magyarország képes megoldani a gazdasági növekedésből eredő munkaerő-hiányt. Hazánk a patrióta gazdaságpolitika révén abban érdekelt, hogy a határon túli magyarok és vállalkozásaik otthon találják meg a számításaikat.   

Innovációs sikermenedzsment

A szakma európai fiatal kiválóságait díjazó EuroSkills 2018 díjátadója után az Európai Innovációs díj zsűrijébe is beválasztották Károlyi Lászlót, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatóját. 

Két amerikai elnöknek is főzött a magyar csúcsséf

Két amerikai elnök is dicsérte főztjét. A világ egyik legismertebb szállodalánca, a Hyatt Corporation alelnökeként és corporate executive séfjeként a legnagyobb amerikai sporteseményen, a Super Bowlon is megmutathatta tudását. A közelmúltban pedig a séfek egyik legnagyobb elismerését kapta meg munkássága elismeréseként. Az Amerikában élő Kiss János az Amerikai Szakácsakadémia tagja, mégis hibátlan magyarsággal beszélő, szerény ember maradt.

E-kerékpár forradalom Ausztriában

Az Intersport Austria bécsi sajtótájékoztatóján mutatta be 2018-as sportjelentését. Kiderült: az osztrákok sportosabbak, mint valaha. Kétharmaduk folytat aktív, sportos életmódot, és a szabadtéri tevékenységek, elsősorban a kerékpározás a legnépszerűbb.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább